Lemúél masszái király édesanyjától megtanulta, mekkora érték az, amikor valakiből erő és méltóság árad és nevetve tud a holnap elé nézni (lásd Péld 31,25). Vészterhes időkben azonban, amikor minden csapból ijesztő hírek és riogatás folyik, keresztyén emberként is nagy kísértés elkeseredni vagy pánikba esni.

Kovács Kinga arra biztat ma minket, hogy minden helyzetben imádkozni kell, mert mielőtt elmondanánk az imát, Ő már meg is adja azt, amit hittel kérünk:

„15 éves lehettem, amikor az egyik családtagom – aki nagyon közel áll hozzám – megbetegedett. Kiderült, hogy agydaganata van. Nem akartam elhinni, szinte felfoghatatlan volt ez számomra. Egyik napról a másikra minden megváltozott, és egy világ dőlt össze bennem. Akkor úgy döntöttem, hogy imádkozni fogok és kérni Isten segítségét. Tudtam, hogy én az imádságon kívül semmi mást nem tudok tenni ahhoz, hogy meggyógyuljon. Ez volt minden reményem akkor, hiszen várván vártam az Urat, hogy lehajoljon, meggyógyítsa szerettemet, és engem is megerősítsen, megvigasztaljon.

Másfél év telt el így és a sok ima és könyörgés nem volt hiábavaló, mert Isten meggyógyította őt. Ezután értettem meg, hogy mennyi mindenért nem adunk hálát, nem köszönjük meg azt a sok áldást és kegyelmet, amit kapunk. Menyire természetesnek tartunk szinte mindent, ami körülvesz bennünket.

Megtanultam, hogy bármilyen nehéz is legyen egy helyzet, Isten meghallgatja az igaz ember buzgó könyörgését. Nem hagy magunkra. Ahogyan Ady Endre is megfogalmazza egyik versében: »Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten«.”

Tudom, jó lenne végre aggodalom és félelem nélkül élni, hiszen mindenféle vírusok és háborúságok nélkül is nagyon bonyolult tud lenni az élet. De ha már keresztül kell mennünk ezeken, legyünk és maradjunk a hit emberei. Csavarodjunk rá Isten kegyelmére, és minden egyes ijesztő hírre imádság legyen a válaszunk. Hordozzuk Isten előtt azokat, akiket szeretünk és féltünk, és ragadjuk meg a lehetőségét a bizonyságtételnek.

A reménytelen, tehetetlen világnak tudnia kell, hogy nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.

Olasz Tímea

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .