Ha meg kellene fogalmaznom, hogy mit jelent a böjti sorozatunkban körüljárt istenélmény kifejezés, azt mondanám, hogy amikor nagyon elevenen és intenzíven érzem Isten jelenlétét az életemben. Vagy amikor valamiért teljesen biztos vagyok benne, hogy Tőle és nem mástól kapok irányítást. Amikor egy húron pendülünk és érzem, hogy Hozzá tartozom.
Kicsit hasonlít ez ahhoz, mint a párkapcsolatok legelején az első összekacsintás: amikor mindketten érzitek, hogy a másik is ugyanazon a hullámhosszon van. László-Kovács Gabriella a kettőt egyszerre élte meg: kitartó imáira válaszként egy váratlan és valószínűtlen találkozást (most már) a férjével, és azt, hogy milyen, amikor Istentől kérdezünk valamit, Ő pedig félreérthetetlen választ ad.
„Isten közelsége életem több nehéz időszakán átsegített. Például, amikor hazaköltöztem Ungvárra, nem hagyta, hogy egyedül érezzem magam, hanem elvezetett nemcsak az Ungvári Református Gyülekezetbe, de a gyülekezet énekkarához és az UREGY-be is, ahol mindvégig éreztem Isten gondoskodó szeretetét.
Ez alatt az idő alatt vezetett el egy szegedi tavaszi találkozóra is, ahol először találkoztam a férjemmel, és már ezen az első találkozáson elkapott egy megfoghatatlan érzés: hogy valami közös van bennünk. Pedig ekkor még azt sem tudtam, hogy ő is kárpátaljai, nem tudtam, hogy kutatóként dolgozik, sőt, még a nevét sem. De ez az egy találkozás olyan intenzív élménynek bizonyult, hogy később a jó barátok – akikért szintén csak Istennek tudok hálát adni – arra biztattak, hogy keressem meg, és tegyem meg én az első lépést. Ez nem volt könnyű, mivel arra neveltek, hogy az ilyesmi mindig a férfi dolga. Én viszont hittem, hogy ahhoz, hogy Isten segíteni tudjon, nekem is meg kell tennem a magam lépéseit.
Felvettem vele a kapcsolatot, és közben sokat imádkoztam. Régebben egy lelkész bizonyságtételében hallottam először, hogy úgy talált rá a társára, hogy imában megkérdezte Istentől, hogy valóban neki szánta-e az illetőt. Én is így tettem.
Amikor Héder János összeadott bennünket, azt mondta: nem véletlen, hogy mi együtt vagyunk. Én sem a véletlenekben hiszek, hanem nap mint nap hálát adok az Úrnak a családunkért és megtartó kegyelméért.”
László-Kovács Gabriella
Én nagyon erősen hiszek benne, hogy Istent érdeklik azok az imáink, amelyeket őszintén elé viszünk. És tud választ adni a probléma megoldása, a kérés teljesítése által, de egy találkozáson vagy az igéjén keresztül is. Már csak azon kell igyekeznünk, hogy mi is ugyanilyen nyitottak legyünk válaszainak, vezetésének nemcsak megértésére, de megfogadására is.
Ma különösen figyelmes leszek, hogy semmiképp ne mulasszam el, ha hozzám szólna.
Molnár-Kovács Dorottya
