Emlékszem, néhány évvel ezelőtt, amikor még egy másik gyülekezetet látogattam, az egyik ifjúsági bibliaórán a félelemről beszéltünk. Én bevallottam, hogy nagyon aggodalmaskodó vagyok, és hogy mennyire érzem, hogy ez rossz hatással van a lelki egészségemre, de még az Istennel való kapcsolatomra is, mert ez a bizalom hiányát, a hit gyengeségét feltételezi. Az alkalom vezetője erre valami olyasmivel reagált, hogy „de hát, aki átadta az életét Krisztusnak, az nem aggodalmaskodik”.
Nem ez az egyetlen ehhez hasonló élményem. Feltárom egy gyengeségem, valamit, amivel küzdök, és cserébe szembesítenek azzal, hogy ha valaki igazán keresztyén, akkor nem kellene, hogy ilyen problémákkal küzdjön. Szóval ettől kezdve már nemcsak az adott probléma terhel, hanem az a kérdés is, hogy vajon akkor én mégsem vagyok igazi keresztyén?
És közben tudom, hogy nem rossz szándék áll az ilyen megszólalások mögött. Nehéz bármit is mondani, ha egy testvér feltárja előtted egy-egy gyengeségét. És amíg számára egy igevers idézése tűnik a legjobb, legbiblikusabb válaszreakciónak, addig én, a bűnvalló úgy érzem, fejbe vágtak egy aranymondással, kemény kritikát kaptam, ráadásul a Bibliából származót, hogy még jobban érezzem a bűnöm súlyát. Még rosszabb lenne persze, ha megpróbálna felmenteni, és meggyőzni róla, hogy valójában semmi gond nincs azzal, amit mondtam. A bűnlátás fontos része a keresztyén életnek, és enélkül a bűnbocsánat és a változás lehetősége is elképzelhetetlen.
Akkor mégis, hogyan reagálhatunk egy testvérünk gyónására, bűnvallására?
- „Gyors a hallásra, késedelmes a szólásra” (Jak 1,19)
Bevallani, hogy miben vagyunk gyengék, egyáltalán nem könnyű feladat, viszont annál fontosabb. Dietrich Bonhoeffer Közösségben című könyvében arról ír, hogy a gyónás nem kötelesség és parancs, hanem lehetőség és áldás. Egy testvérnek bevallani a bukásunkat ugyanis nagyon eleven és konkrét lehetőséget teremt a bűnbánatra. Épp ezért a gyónásnak a legfontosabb része maga a bűn kimondása, nem pedig a tökéletes válasz, amit annak hallgatója ki tud találni. Ezért hagyjuk őt beszélni, és ne szakítsuk félbe ájtatos megjegyzésekkel, odaillő igeversekkel vagy kérdésekkel.
- Ne színleld a tökéletes szentet
Egy gyülekezet a legkönnyebben talán úgy tudja elijeszteni az újonnan csatlakozókat, ha a tagok a tökéletesség képét sugározzák. Ez ugyanis azt az érzést keltheti a keresőben, mintha ő túlságosan bűnös lenne Istennek. Másrészt: azért sem érdemes a mintakeresztyén képében tetszelegni, mert nem vagyunk azok. Talán ezzel kellett volna kezdeni…
- Emlékeztessük az evangéliumra
Bűnösként a legfontosabb üzenet, amiben megerősíthetjük a másikat, az Isten bocsánatának ígérete. Az evangélium nem úgy működik, hogy engedelmes vagyok, ezért Isten elfogad, hanem Isten elfogad, ezért engedelmes vagyok. A jó hír üzenetének tolmácsolása mellett ezért persze Jézus „Én sem ítéllek el téged” (Jn 8,11a) mondata mellett fontos annak folytatása is: „menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (Jn 8,11b).
- Imádkozz vele
Jakab ezt írja a levelében: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (Jak 5,16). És Isten azt is szereti, ha a testvérek együtt imádkoznak. Higgy benne, hogy ennek tényleg van értelme, nemcsak egy keresztyén szokás.
Molnár-Kovács Dorottya
