„Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.” (Péld 2,6)

Néha azt hiszem, hogy mindenre tudom a választ. Illetve, hogy mindenre van egy válaszom. Aztán mostanság olyan kérdéssekkel kellett szembenéznem, amikre egyáltalán nem voltam felkészülve, és még kevésbé volt rájuk válaszom.

Előszeretettel halmozom el Istent kéréseimmel. Társat, vigasztalást, gyógyulást kérek Tőle, de csak ritkán jutok el odáig, hogy bölcsességért könyörögjek. Mert az nem olyan kézzel fogható. Nehezebben mutatkozik meg. Pedig Salamon király biztosan tudhatott valamit, amikor bölcsességet kért az Úrtól.

Tudom, hogy sokaknak ebben a karácsonyi forgatagban nehéz kérdésekkel kell szembenézniük. Nem olyanokkal, hogy hogyan süssenek bejglit, sokkal inkább, hogy miből vegyék meg a hozzávalókat. Vagy hogyan ajándékozzák meg gyermeküket azzal a hőn áhított ajándékkal, mikor a téli gázszámla kifizetése is nehézséget okoz. Vagy hogyan jussanak el az istentiszteletre, amikor párjuk/szüleik/hozzátartozóik nem hívők, és nem értik, miért olyan fontos számukra a szentesti istentisztelet.

Vagy hogyan legyenek ott beteg hozzátartozójuk mellett, mit mondjanak neki, amivel vigasztalást nyújthatnának ezekben a nehéz időkben.

Most azt tanulom, hogyan kérjek az Istentől bölcsességet, hogy az emberileg megválaszolhatatlan kérdésekben ne a saját eszemre támaszkodjak. Hogy Jézussal együtt keressem a megoldást.

Könyörögjünk hát együtt, hogy ajándékozzon meg bennünket Tőle jövő értelemmel!

Marofejeva Nelli

← Vissza a naptárba

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .