Költöznek a fecskék

Nos, igen, az ősz újra beköszöntött. Ravaszul kijátszotta a nyarat, és már ő trónol. Befutott az utcába, az udvarra, keresztülszáguldott vékony ruháim szövetén. A fecskék is elköltöztek már. Ódzkodva figyelem a szürkülő eget, a gyarapodó esőfelhőket és tócsákat, a fázós embereket. Zokon esik ez a hűvös. Nem az aranyló ősz csókját érzem, hanem a kellemetlen, arculcsapó, esőcseppekkel vívódó, cudar változást.

Pedig a változás természetes dolog. A nyaralást, a láblógatást felváltja az iskola. A szabadságnak vége, és ideje újra munkába állni. A Nap elbújik és beköszönt az ősz. Bevallom töredelmesen, sokszor nem fűlik a fogam a változáshoz. Mármint az új dolgok jók, sőt, sokszor a régiek se rosszak, valami mégis úgy megnehezíti az egészet.

Mint nemrég a költözésnél. Egy icipici, bár nagyon meleg és szívemhez nőtt kuckót kellett elhagynunk egy idegen és teljesen új elvárásokat követelő helyért cserébe. Tudtam, hogy ez szükséges lépés, mert ez a változás kikerülhetetlen. Olyasmi, mint a gyerekeknél a tejfog kiesése vagy időseknél az őszülés. Mégis, olyan döcögős elviselni, hogy valaminek vége, és most valami új jön. Sokszor az a régi még csak jó sem volt, de mégis sajog érte a szívünk.

Az a legrosszabb, amikor pakol az ember. Búcsúzik a régitől, az otthonnak nevezett szobától, a nyártól, az egyik munkahelytől, az egyetemtől. Mert el kell köszönni, és üdvözölni kell azt, ami jön. És ez az átcsúszás a régiből az újba, az alvásból az ébrenlétbe, a tanulásból a munkába valójában horzsolás, sérülés. Kellemetlen. Hiszen jó volt úgy, ahogy volt. Vagyis, inkább mondjuk azt, hogy megszoktuk. Ami jön, az pedig ismeretlen…

Valószínű Ábrahámnak sem volt ínyére, hogy ott kellett hagyni a szülőföldjét, és egy teljesen ismeretlen vidék felé venni az irányt. Pedig az Úr pont ezt kérte. Vagy Jeremiás, aki magát fiatalnak érezte a prófétasághoz, hiába maga az Úr parancsolta ezt neki. Ahogy a tanítványoknál is. Mátét felállította a vámszedő asztaltól, Pétert elszólította a hálók mellől, Pálnak a mindaddig felépített karrierjét kellett félbehagyni, hogy mindhárman – és rajtuk kívül még sokan – Jézus tanítványai lehessenek. Nos, igen, sokszor megesik, hogy az Úr kimozdít a komfortzónából.

Idén is muszáj elbúcsúztatni a fecskéket. Törvényszerű, hogy így legyen. Ugyanígy nem ugorhatjuk át a változással és a fejlődéssel járó fájdalmakat sem. Nem kerülhetjük el a búcsút, sem a pakolást. Sem azokat az alkalmakat, amikor újra elő kell húzni a melegebb ruhát. Vagy a megszokottnak hátat fordítva kipróbálni valami újat. Számtalan példán keresztül látjuk a Bibliából, hogy a nagyoknak sem volt könnyű. De átevickéltek a változás folyóján, átcsúsztak a kezdet hullámvasútján, és belejöttek. Ahogy már sokan beleszoktunk az új iskolába, munkahelybe, környezetbe. Mert az élet, az bizony ilyen. Változás változás hátán. Az mégis maradéktalanul megvigasztal, hogy az Úr nem hagy magamra az újban sem. Hiszen a régibe is Ő szoktatott bele.

Baranyi Eszter

Facebook kommentek



Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

A szerzőről:

Baranyi Eszter vagyok, 22 éves, Rákóczi-főiskolás. Valamikor közlékeny és szárnyaló, időnként hallgatag és botladozó. Néha a lelkem egy virágzó díszkert, de van, hogy csak sivár parlag. Kedvenceim a kisgyerekek, az irodalom, a kávé és a kaktuszok. Lenyűgöznek a művészfilmek, a klasszikus zenék és az utópisztikus szemléletek.

Újjászületésemkor kicsi és gyönge halként túl korán túl mély vízbe estem, és még ma sem könnyű a felszínen maradnom. Szolgálatból írok, beszélek és zongorázom, de gyakran ezek csak emberi erőlködések, és egyedül az isteni kegyelem az, ami előrevisz.