Várván vártam az Urat…

mikor már kora reggel fáradtan ébredtem, és éjjel álmatlanul forgolódtam;
mikor az elvégzett munkámért mást dicsértek meg;
mikor mások gondja-dolga az én vállamat nyomta.

Várván vártam az Urat…

mikor kegyetlenül megbántottak;
mikor én gázoltam más lelkébe;
mikor a bocsánatkérések elmaradtak, a sebek elmélyültek, a kapcsolatok megszakadtak.

Várván vártam az Urat…

mikor mindig a sor végére toltak, mindig megvárattak;
mikor terhek szakadtak rám, csapások sújtottak;
mikor az idő kifolyt a kezeim közül, és a határidők agyonnyomtak.

Várván vártam az az Urat…

mikor üres volt a pénztárcám, és senki nem segített ki;
mikor tele volt a zsebem, mégsem tudtam adakozni,
mikor az anyagiak fontosabbak voltak a lelkieknél, a tárgyak az embereknél.

Várván vártam az Urat…

mikor alaptalanul vádoltak, rágalmaztak;
mikor én nem tudtam megfékezni a nyelvemet;
mikor túl sokáig voltam csendben vagy elhallgattam a bűnt.

Várván vártam az Urat…

mikor mindenki elköltözött, csak én maradtam itt,
mikor én is elköltöztem, s vittem magammal a problémáimat,
mikor itthon is, máshol is – bárhogy is – magányos voltam.

Várván vártam az Urat…

mikor egy hónapon belül háromszor is megbetegedtem;
mikor gyógyíthatatlan beteg lett egy szerettem;
mikor meghalt a számomra oly fontos személy.

Várván vártam az Urat,
és Ő hozzám hajolt,
és meghallgatta kiáltásomat…

Pusztai-Tárczy Beatrix

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .