Öt évvel ezelőtt indult el a TeSó blog. Öt éve a barátságos zöld logó mögött egy néha lelkes és néha bizony megfáradt, elfáradt önkéntes csapat csodálkozik rá időről időre arra a sok áldásra, kegyelemre, amit ebben a szolgálatban megtapasztalhattak. Mert bizony Isten áldásai nélkül a TeSó ma nem ünnepelné a születésnapját, sőt egyáltalán nem is létezne…
A mai írásunkban a szerzőgárda nagy része vall arról, hogy mit is jelent számára a blogban szolgálni, és keresztyénként önkénteskedni.
Számomra a TeSó blog azt jelenti, mint Péternek a tenger. Először is munkaterület: egészen addig nem fedeztem fel, hogy elhívásom van a blogírásra, ameddig feladatként nem kaptam ezt egyházi felettesemtől. Olyan munkaterület ez, ahol a magányos halász éhen megy haza, de a halászcsapat szép eredményt érhet el.
Aztán a viharokban olyan terep, amelyet nem tudok kezelni. S mikor mindezt belátom, akkor felfedezem az isteni alternatívát: nem kell konfliktusmentesnek lennie a szolgálatnak, nem kell könnyűnek és magától értetődőnek lennie az alkotási folyamatnak. Gyakoriak az írói blokkok, személyes és szervezeti válságok. Azonban ha Jézus hív, ki kell lépnem a viszonylagos biztonság hajójából és járhatok a zavaros vizeken.
Végül kitartó vonzalom: aki egyszer megszerette a tengerjárást, mindhalálig vízre vágyik. Hálás vagyok, hogy nem egyedül evezek a hajóban, nem bizonytalan a cél és ismerjük a rakományt: az üdvösségbe tartunk, és ránk bízatott az evangélium. (Laskoti Zoltán)
Önkéntesnek lenni nekem azt jelenti, hogy az enyém a legmegbocsátóbb főnök, akinek viszont a tőlem telhető legjobbat szeretném adni. Olyasmit bízott rám Isten ezzel a bloggal, ami úgy okoz örömöt, hogy közben hasznossá válthatok, a mozaik egy darabkája lehetek. Amit itt kapok, az nem cserélhető anyagiakra: egy szeretteljes csapat hord a vállán, ha arra van szükség, vagy fogadja el és sokasítja meg az energiám, ha épp nálam van több belőle. Ha az öt éves TeSó egy érzés lenne, nekem a hálát jelentené. (Kiss Julianna)
Nem fogom szépíteni, öt év alatt kb. ötször akartam kilépni. Mert a három-négy munka, meg az egyetem mellett egyszerűen úgy éreztem, hogy nem fér bele. Hogy igazából nem vagyunk egy menő vagy húde népszerű oldal, rendes költségvetés, meg legalább egy teljesen odaszánt ember híján pedig egyszerűen képtelenek vagyunk olyan színvonalon csinálni, amilyenen szeretnénk. És nekem ez bizony nagyon sokszor fájt. És bizony sokszor nem is értettem, hogy egyáltalán hogy is képes még mindig működni. Így, a semmiből, csupa leterhelt ember sokadik elfoglaltságaként, egy kisebbségi régió fabrikált kis “szerkesztősége”.
Most öt év után azt hiszem, ha az Úr valamit eltervez, akkor nem baj, hogy én kevés vagyok hozzá. Majd Ő véghez is viszi, meg életben is tartja, nekem csak rá kell feküdnöm a tenyerére. Szóval, amikor a végigdolgozott nap után hajnalig dobálózunk más-más országokból a korrektorral meg a webszerkesztővel, hogy csak azért sem megyünk aludni, míg nincs meg a megfelelő kép, akkor nekem az adja a löketet, hogy ezt nem is mi csináljuk. Akkor már rég nem is létezne… (Sárközi Andrea)
Ha az önkéntes munka nem járna mással, mint örömmel, hogy adtál magadból valamit, a szolgálat után érzett szerény elégedettség-érzéssel, jóleső fáradtsággal és a megnyugtató tudattal, hogy te is tagja vagy egy olyan társaságnak, akik önzetlenül tesznek másokért – talán többen adakoznának az idejükből. Igazság szerint van, hogy úgy érzem, a munkám fölösleges, haszontalan. Nem jó minőségű. Titokban öncélú. Izzadságszagú. Vagy túl kevés. És tényleg túl kevés. De az benne a jó, az hajt mégis tovább, hogy én ebben a gépezetben, ami a TeSó blog, csak egyetlen alkatrész vagyok. Csak egy testrész a testben. Egyedül a munkám nem ér sokat. De én is segítek hajtani azt a gépet, amely most már több ezer emberhez szól, amely hiszem, hogy tud áldás lenni, és ami egy újabb közvetítője lehet Isten üzenetének. (Molnár-Kovács Dorottya)
Öt évvel ezelőtt az ÚR úgy döntött, hogy belehelyez egy olyan szuper csapatba, ahol együtt gondolkodhatunk olyan kérdéseken, amikről addig azt hittem, hogy csak engem foglalkoztatnak. Most egy olyan közösség része vagyok, ahol akkor is elfogadnak, ha én épp nem értek egyet a másik gondolatmenetével, mert Valaki sokkal nagyobb kapcsol minket össze, mint az esetleges ellentéteink. Azt hiszem, hogy rajtuk, és persze rajtatok keresztül én sokkal több mindent kaptam, mint amennyit bármikor is (vissza)adhatnék. Az itt töltött idő alatt megtanultam jobban odafigyelni a másikra, úgy fogalmazni, hogy mások is követhessék a kusza gondolataimat, de persze sokat tanultam a határidők betartásáról is 🙂 Önkéntesen írni a TeSóba számomra azt jelenti, hogy nem egy bizonyos jutalomért hajtok, hanem szeretetből vagyok ott, a többiekért. De azért el kell mondjam azt is, azért is vagyok Tesós, mert minden találkozásunban akkora öröm és szeretet van, amit máshol nemigen kaphatnék meg. (Marofejeva Nelli)
Ötéves a blog. Ülök és mosolygok. Mert én igazából nem is értem, nem is tudom, hogy jutottunk el idáig. Én nem tudom, hogy jut egy maréknyi felnőtt embernek ideje arra, hogy munka után, hullafáradtan blogposztokat írjon, javítson, egy-egy mondat, gondolatmenet érthetőségéről diskuráljon, órákat töltsön egy jó kép, mondat, cím kitalálásával. Én nem tudom, hogy egy-egy markáns véleménykülönbségnél, hogy nem akar ez a 15 ember százfelé szaladni. Nem tudom, hogy nem untunk még egymásra, hogy nem untatok még ránk, nem tudom, hogy honnan van még mindig időről időre egy-egy szerzőben egy-egy megírni való gondolat. Nem tudom, hogy mozgathat egy közös cél több különböző országban élő, több különböző szakterületű, több különböző habitusú embert. Szóval: én nem tudom, hogy is működik a mi szeretett blogunk 😀 Azt hiszem, ennek csak egy magyarázata van: hogy Isten ott van mögötte. S ha Isten valami mögött ott van, az érezhető, tapasztalható. Sokszor csak megragad, szélsebesen felkap, és csak visz minket előre. Pedig mi már nem mennénk, kiszállnánk. De ő visz. Tol. Azt hiszem másképp ez nem is menne. (Papp Adrien)
Általában, amikor az emberek egyházi szolgálatra gondolnak, gyermekistentisztelet- vagy ifivezetés, esetleg dicsőítőcsapatban zenélés jut elsőre az emberek eszébe, egyértelműen nem weboldal-karbantartás és -fejlesztés, valamint blogbejegyzések és közösségi média posztok beidőzítése. Pedig most már öt éve ez az én szolgálatom ebben a csapatban, és örömmel végzem ezt. Különös áldás az, hogy választott szakmámmal szolgálhatok, hogy bloggertársaim folyamatos kreatív ötletei állítanak kihívások elé, és ezek által fejlődhetek. Így, annak ellenére, hogy én magam nem írok bejegyzéseket, csupán a technikai hátterét biztosítom annak, hogy az írások eljussanak Hozzátok, olvasóinkhoz, helyemen érzem magam ebben, az évek alatt remek közösséggé formálódott csapatban. (Pallay Ferenc)
Ötéves a TeSó blog – huh, kimondani is furcsa! Furcsán jó. Az pedig, hogy ennek az immár fél évtizedes történetnek a kezdetektől részese lehetek, szívet melengetően jó érzés.
A blog önkéntes alapon működik: non-profit, az írói, szerkesztői, segítői mind-mind azért csinálják ezt az egészet, mert fontos nekik Ő, a Cél. Önkénteskedni lehet sok területen, szimpla emberi jóindulatból is. Sőt, ma már szinte divat is részt venni efféle karitatív tevékenységben, még az önéletrajzban is nyomhat a latban, ha azt látják, hogy igazi jótét lélek vagy. Sok olyan program van, amiben éveket lehet eltölteni önkéntesként, és ezzel jobb esetben mindenki nyer: a pályázó és az is, akikhez ellátogat. De az az igazság, hogy önkéntesnek lenni ennél sokkal többet jelent. Ha egyszer ráéreztél arra, hogy ez az egész miről is szól, akkor könnyen beszippant, és rájössz, hogy adni igenis több, mint kapni – miközben egyébként kétségtelenül szemtelenül sokat kapsz közben. A bloggal kapcsolatban pedig ez hatványozottan igaz, hiszen Istent közvetíteni olyan áldások csatornáit nyitja meg, amikről nem is álmodtunk. Ráadásul olyan baráti közösséggé vált a mi kis csapatunk, akik tényleg nagyon-nagyon hiányoznának az életemből, ha egyszer csak vége szakadna ennek a történetnek. Ti pedig, kedves Olvasók és az offline programjainkban résztvevők, reméljük, osztoztok velünk ezekben az áldásokban, hiszen értetek csináljuk. Szóval tartsatok velünk a következő öt évben is! 😊 (Kocsis Julianna)
