2019.. év bejegyzései

Vesszőszál

Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. (Ézs 11,1)

Karácsony második napján egy különleges vendég szeretne bebocsátást a magánszféránkba és kéri, figyeljünk rá, mert valami fontosat akar mondani nekünk. Ézsaiás próféta ő, akire több mint 700 évvel Jézus születése előtt különleges üzenetet bízott Isten. Az üzenet első részlete így szól: vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről.

Nem a levegőben lóg ez az ígéret, hiszen ha visszaolvasunk az előző fejezetekben, akkor láthatjuk, a nép nehéz történelmi helyzetben van. Betelt a harag pohara Istennél és most kiönti a népre, a prófétával fogságra készítteti őket. Ezért beszél Ézsaiás arról, hogy az egész ország olyan lesz, mint egy letarolt erdő, ahol már csak a fák gyökerei árulkodnak arról, hogy itt valamikor élet volt. Az egyik gyökérről pedig növekedésnek indul egy kis ág, olyan vékony, mint egy vessző. De ezen az ágon gyümölcs terem – békessége kiárad a világra.

olvasás folytatása

Jelenlévő

Nehéz a karácsonyban egyértelműséget látni. Telve van zavarral, homállyal, értetlenséggel. Mária: szűz és anya. József: az értelmetlen körülmények között értelmet kereső vőlegény. Megnémult Zakariás. Öregkorában szülő Erzsébet. Eltévedt bölcsek. Alvó pásztorok. Forrongó világ, tömött szálláshelyek, állatok leheletével melegedő Isten Fia. Gyermekgyilkosság. A politika undorító, mély bugyrait hűen képviselő Heródes. Csak tőszavakban az első karácsonyról.

Nehéz a karácsonyban egyértelműséget látni. Talán módfelett belebonyolódtunk saját életünk labirintusaiba. A körülmények alakulása, a hétköznapok tévútjai, az apró koporsószegek, amelyek velünk vagy általunk történnek saját vagy mások életében, túlzottan kivehetetlenné teszik létezésünk térképét. A nyomokat elvesztettük, nincsenek csillagok az égen. Jelzés és irány nélkül tesszük egyik lábunkat a másik után remélve, hogy az út vezet valahová, és nem egyszerűen csak a végső megsemmisülés mély völgyébe zuhanunk majd alá.

olvasás folytatása

“Anyám a konyhában a boldogságot főzi…” – 24. nap

  • Anyu, mit sütünk az ünnepre? 
  • Nem akarok most semmi különöset, csak csinálunk egy kis linzert, egy narancsos-dióst, egy rumos-csokis-meggyest, még valamilyen karamelles krémest, egy kis trubocskit závárnoje krémmel, meg majd gyorsan összedobsz egy kis kókuszgolyót a szélekből. Úgyis csak hármasban leszünk, mami meg csinál zserbót, hókiflit, badalói krémest, úgyhogy elég lesz az, nem akarok én most semmi extrát. 

A kilencféle sütemény jelenti a semmi extrát… Ez Iszájevics Anna öröksége, ami már generációk óta szálldogál anyai ágon lányról lányra: mi így szeretünk na, beledolgozzuk az ételbe.

Napokkal korábban tervezgetni, készülődni, lisztesen vaníliás-citromos illatban beszélgetni egész nap a konyhában a készülő lakoma mellett, félig még fasírtszagúan szentesti istentiszteleten üldögélni, este boldogan nézni a mosolygó arcokat, és jó magyar ember módjára szótlanul ízlelni a falatokat a szépen megterített asztalnál. 

Nálunk ez az ünnep: hogy csendben ülünk, nagyon szeretjük egymást, és közben nem történik semmi különös.

Én mégis évről évre görcsösen keresem benne Jézust. A kimondott nevét, a külön imát, a fánál énekelt zsoltárokat. Mert sokszor mondták már, hogy az étel csak falánkság, és mindez csak felszín. Ezért keresem azt a bizonyos igazit, őszintét, és évről évre érzem,  hogy erőltetett a szándékom. Mert az Úr nem mindig úgy van jelen, ahogy én elképzelem, hogy benne kell lennie. Vagy, ahogy mások elképzelik. 

Ezért ma már azt gondolom, hogy nem kell Jézust mesterkélt magamba fordulásokkal kutatnom az ünnepben, mert Ő magától is ott van. 

A hagyományokkal önmagukban nincs semmi probléma, csak a megélésükkel. Ha az egész stressz, kényszer és kirakat-felhajtás, akkor valóban felszínes, de ha igazi megélés vezérli, akkor nincs vele az égvilágon semmi baj. Pont annyira lehet hamis ájtatossággal a belső szobában imádkozni, mint amekkora őszinte szeretettel sütni a karácsonyi linzerkarikát.

Szóval ha a készülődés neked sem teher, hanem színtiszta gondoskodás, a megválasztott ajándék meg nem pénzköltés/letudás, hanem csupa-csupa odafigyelés, és a mézeskalács sem csak az instára készül, hanem igazi időtöltésként, akkor nem kell aggódni, mert a valódi dolgokban, és egymás szívből szeretésében mindig ott van az Isten. 

Sárközi Andrea

← Vissza a naptárba

Ünnep előtt – 23. nap

„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. (…) A Seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!” (Ézs 9, 5/a, 6/b)

Holnap szenteste. És én minden évben gyermeki rajongással, csillámos, rózsaszín tervekkel, elképzelésekkel várom. Mert a karácsony számomra egy igazi kis csoda a melegséget árasztó hangulatával, kedvességével, apró ajándékaival. Igazi „szép Tündérország” sok kedves és szerető szívvel. Ilyenkor egyszerűen nem szabad(na) bántania embernek az embert…

Szeretem, hogy ebben az időszakban mindannyian kicsit jobban törődünk egymással, jobban ráérzünk egymásra – ami nem is csoda, hiszen az elmúlt hetekben résen voltunk, és figyeltük a másikat, hogy minek is örülne, mivel is lephetnénk meg a fa alatt, és ez bizony elkerülhetetlenül is azt eredményezte, hogy ilyenkor egy kicsit elmozduljon az énközpontúságunk, és jobban tele legyen a lelkünk, fejünk a mellettünk lévő emberrel.

És szeretem, hogy ilyenkor valami nagyon szépet ünnepelhetünk: Jézusunk születését. Hiszen bár sokszor elvész a sok csomagolópapír és masni között, de a legfontosabb dolog, ami ezt az ünnepet különlegessé teszi, az mégiscsak az (kellene, hogy legyen), hogy arra emlékezhetünk, hogy Isten is megajándékozott minket, és nem is akármit kaptunk Tőle: a legnagyobb ajándékot.

Mert akárhogy is vagyunk most, és akármilyen túl vallásosan is hangzik, azért Jézus a mi mindenkori legnagyobb ajándékunk.

Ahogy ezt leírom, bevallom, kicsit el is szégyellem magam, mert mostanság – így ebben a kusza felnőttkorban – azért ritkán tekintek Jézusra és a mi kapcsolatunkra, közös útunkra úgy, mint az életem legmeghatározóbb részére. Sajnos a Jézus-arc bennem sokszor nem éles, sőt olykor hosszú-hosszú ideig alig látszik…

De most itt ülök és érzem, ahogy a hála eltölt egészen a fejem búbjáig. Hát én nagyon szépen köszönöm, Uram, hogy holnap megünnepelhetjük a Te születésed napját, amivel elkezdődött egy hosszú út, amin én évekkel ezelőtt hozzád találhattam.

Köszönöm, hogy Te istenből emberré lettél, mi több törékeny, kiszolgáltatott csecsemővé, hozzám hasonló folyton hibázó emberekre bíztad magad, hogy én ma ebben a nagyon fejlett korban biztosan tudhassam: Tehozzád évezredek múltán változatlanul én is odamehetek, és Te meg fogsz érteni. Megérted az örömöm, a lelkesedésem, a fájdalmam, a könnyeim okát, a gyászom, a félelmem, mert Te magad is érezted ezeket.

Szóval itt állok a feldíszítésre váró fa alatt, és a bejgliillattal keveredett fenyőillatot belélegezve halkan csak annyit rebegek, hogy köszönöm.

Köszönök mindent.

Papp Adrien

← Vissza a naptárba

A vasárnap a bizalomról szól – 22. nap

„Láthatjátok, hogy az Úr adta nektek a szombat napját…” (2Móz 16,29)

A nyugalom napját egy olyan időszakban kapta Istentől a zsidó nép, amikor nem követte két pihenőnap az ötnapos munkahetet, és a vita sem arról szólt, hogy szombaton vagy vasárnap kell-e templomba menni. Az Úr látta, hogy nem lehet megállás nélkül dolgozni, és az embernek szüksége van a pihenésre és a feltöltődésre.

Én sokáig opcionálisnak tartottam a vasárnapi pihenőnapot. Jézus szavai csengtek a fülemben: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is.” (Mk 2,27b-28). Ha pedig az ember dönt a szombatnap felől, és az én naptáram zsúfolásig tele van, akkor dönthetek úgy is, hogy most kihagyom a pihenést. Jövő héten majd bepótlom.

Mostanában egyre inkább tudatosul bennem, mekkora Istenbe vetett bizalom szükséges ahhoz, hogy a zsúfolt naptáram, a hosszú teendő-listám, az elvégzetlen feladataim, a vészesen közelgő határidőim ellenére egy napra kiszálljak a mókuskerékből. Ne gondolkodjak az elvégzendőkre, hanem a listáimmal együtt üljek le és pihenjek meg a Szentlélek társaságában. És higgyem el, hogy a 24 órát, amelyet elveszítettem, produktivitásban visszanyerem a következő napokban. És minden időben elkészül.

A vasárnap, ha arra Isten áldását kérjük, nem lustálkodás.

Molnár-Kovács Dorottya

← Vissza a naptárba