“Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok.” Lk 21,28b

Istenem, nekem mindig is problémám volt a kegyelemmel. Talán mert túl erős az igazságérzetem. Az én fejemben valahogy úgy van, hogy a hibáknak igenis következményük kell legyen, a bűneinknek igenis viselnünk kell a terheit. Mindenható Istenem, töredelmesen bevallom, hogy engem szinte bosszant, ha valaki megússza a kanosszajárást, mert megbánja, és Te képes vagy azonnal megbocsátani. Bevallom, hogy még az is bosszant, amikor nekem bocsátasz meg így, mert sosem tudtam mit kezdeni az ilyen szeretettel. A bűnhődés, a szenvedés, a terhek.. igen, azok jöhetnek, kemény vagyok már, mint a szikla. De az érthetetlen kegyelmed zavarba hoz, kibillent rezignáltságomból, olyankor úgy érzem, nekem kell büntetnem saját magamat.

Ilyenformán néha „fülemet, farkamat behúzva” élem az életemet. S azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Mi, keresztyének, ilyen szolgalelkű kreálmányok vagyunk. Azért nem mondom, hogy teremtmények, mert mi tettük magunkat ilyenné –  nem Te. Te nem kérted, hogy a bűnök miatt egész életünket szégyenkezve éljük le, és törődjünk bele a folyamatos megalázkodásba. Te csak alázatot kértél, és hjaj Istenem, már látom, hogy az annyira más.

Azokért fohászkodom most Uram, akik hajlamosak összekeverni a kettőt, és bűntudattal meg ítéletekkel kezdenek el minden egyes napot. Akik összehúzzák magukat, és zavartan körbenéznek, ha esetleg véletlenül túl hangosan elnevetik magukat. Én azt hiszem, Jézusom, hogy ha Te most itt élnél közöttünk, akkor a Te nevetésed lenne a legcsengőbb, leghangosabb. Olyan jó lenne nekünk is olyan, ‘telterősen’, dél-amerikai nősen, öblösen kacagni! Mert szabad. Mert ha megbánom a számtalan hibámat, akkor te tényleg megbocsátod, sőt nem csupán megbocsátod, hanem eltörlöd vétkeim. S ahogy ezt kimondom, máris mosolyra húzódik az ajkam. Könnyű vagyok. Lebegő. Szeretetre, életre, örömökre kész.

Köszönöm.

Ámen.

← Vissza a naptárba

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .