Archívum

március 2018

Címke

„Ha pedig Isten valakinek gazdagságot és kincseket is adott, és megengedte neki, hogy azt élvezze, kivegye belőle a részét, és örüljön fáradozása eredményének: ez Isten ajándéka.” (Préd 5,18) Jézus arra buzdított minket, hogy az utolsót is adjuk oda, ez a poszt viszont nem erről szól. Inkább arról, hogy…

„Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol.” (Zsolt 84,6) Olykor azt hisszük, csak akkor van szükségünk Istenre, ha épp valami nehézséget kell megoldanunk… Van, hogy én magam is csak utólag érzem át annak jelentőségét, hogy Vele kezdjem a napomat, erőt kérjek hozzá,…

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mát 5,7) Irgalom. Valamiért rögtön az alamizsnáért könyörgő koldus képe ugrott be. Aztán a parázna nő. Majd pedig a bethesdai beteg. Utóbbihoz érve elő is kerestem az igeszakaszt (János 5,1-15). Azt hiszem, EZ az irgalom. Amit Jézus a Bethesda tavánál harmincnyolc…

„…mind boldog, aki hozzá menekül!” (Zsolt 2,12) Hozzám jöhetsz. De tényleg. Tudod, én egészen mást gondolok erről az egész boldogság-dologról, mint te. Én tényleg nem viccelek, mikor azt mondom, hogy felfedezheted a boldogságod a feddésemben, a tanításomban, abban, ha sírsz, ha szomjazol, ha éhezel, akkor, ha gyaláznak és…

Kelés 6 órakor, reggeli készülődés, csendesség. Beágyazás, reggeli készítése, mosogatás, ebéd előkészítése, bevásárlás, munka. Megérkezés, ebéd készítése, mosogatás, takarítás, munka. Megterítés, vacsorázás, mosogatás, megágyazás, fürdés, munka. Éfjélkor alvás. Ha körbenézünk egy házban, mindig talál az ember olyan dolgot, amit le kell törölni, ami nem a helyén van, amire…

„Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem. De hogy mindennap eljön! Na nem, azt már mégsem!” (Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő) Hosszú ideig együtt éltünk,…

„Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Ján 20:29) Ezek a szavak sokak számára tűnhetnek ismerősnek, sőt talán maga a történet is, melyben Jézus, egyik tanítványának, Tamásnak mondta a fenti kijelentést. Tamás látni és tapintani akarta a hegeket Jézus testén, különben nem volt hajlandó elhinni…

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet (Mt 5,5) Neked mi jut eszedbe arról, hogy szelíd? Valami félénk állat, mondjuk egy őz, egy lágy tavaszi szellő, ami az eső illatát hozza — nekem csupa ilyen közhelyes és melankolikus, naiv csendéletet idéző bármi ugrik be. Talán még lehet…

„Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene!” (Zsolt 144,15) Sok minden boldoggá tehet. Szeretjük hangoztatni, néha feltételként megszabni, hogy melyek azok a dolgok, tárgyak, életesemények, kik azok a személyek, akik boldoggá tehetik az életünket. Sokszor eljátszunk a gondolattal, hogyha…

Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. (Zsolt 34,9) Nem tudom, a te életed éppen hol tart. Lehet, hogy egyáltalán nem ismered azt a bizsergető érzést, amikor Isten jelenléte teljesen betölt, és nem számít, mi van körülötted, mert annyira tele van…