Csodálatos, tavaszi reggel volt. A madarak örömódákat zengtek, és a napon is érezni lehetett, hogy boldogabban kelt fel. Március vége volt már a kis faluban, ahonnan a kicsi Ráhel is a nappal együtt útnak indult. Előző este elhatározta, hogy neki bizony szüksége van egy szép, kényelmes székre. A hosszas kérlelés után nagymamája a következőtanácsot adta neki:
– Menj be a városba, próbálj ki annyi széket, amennyire csak időd engedi, de a nap végére döntsd el melyik lesz az az egy, amit haza is hozol.
A városba vezető út nagyon hosszúnak tűnt, mert mindig megállította valaki, hogy mégis merre megy egy ilyen fiatal lány egyedül? A kicsi Ráhel mindannyiszor elmagyarázta, hogy neki mennyire szüksége van egy szép, kényelmes székre, amin nyugodtan tud olvasni, rajzolni, varrni és tanulni is, de a faluban ilyet nem lehet találni. A kocsis, az erdész, a csősz, de még az útjába tévedt vadnyúl, őzike és róka is egyetértett a lánnyal abban, hogy ilyen ülőalkalmatosságot bizony faluban nem lehet találni. A nagyobb gondot mégis az jelentette, hogy mind más-más útra irányították. A kocsis azt tanácsolta, hogy haladjon a keréknyomok mentén, akkor biztonságban meg is érkezik jó úton. Az erdész rövidebb utat javasolt az erdőn keresztül, a megjelölt fák mentén. A mezőhöz érkezve a csősz a patak mentét látta jobb irányjelzőnek, amíg a nyúl a rét közepén cikkcakkos irányban, őzike pedig a füves legelőkön irányította. A nap már elég magasan járt, de ő még mindig nem érkezett célba. Leroskadt egy nagy kőre, a könnyei meg egyre nagyobb cseppekben potyogtak. Végül a róka sompolygott oda mellé. Megesett a szíve rajta, de annál ő ravaszabb volt, mintsem ingyen útbaigazítást adjon egy aprócska jöttmentnek. Megegyeztek hát, hogy vállalja azt, hogy elkíséri a városba, onnan pedig egészen haza, cserébe pedig az út végén egy szép nagy tyúkot kér. Ráhel könnyei egyből felszáradtak, és ismét csak arra a szép, kényelmes piros székre tudott gondolni, amit elképzelt magának.
Délután három óra körül járt az idő, amikor végre megláthatta a város tábláját: Székvár. Ezen a helyen ugyanis csak asztalos családok laktak. Ráhel ennyi széket még álmában sem látott, amiért a róka ki is nevette. Végül bementek az első boltba. Voltak kisebb és nagyobb székek, kékek és zöldek. Egyik sem tetszett igazán a lánykának, de mégis beleült egy nagy zöld székbe. Egészen elkényelmesedett, jól érezte magát benne. Lehunyta a szemét és elképzelte, ahogy olvas, rajzol, varr és tanul benne. Csodálatos volt. Mégis úgy gondolta, hogy az elsőt nem szabad megvenni. S ahogy kinyitotta a szemét hirtelen minden fotel és sámli is szépségesnek látszott, amit eddig rútnak hitt. Majd ahogy jobban felemelte a fejét észrevette, hogy a szemközti helyen már vannak piros székek is. Felpattant és átrohant, hogy ott is kipróbáljon egyet. Berontott, és ott volt vele szemben az a piros szék, amiről mindig álmodott. Gondosan leporolta magát, hogy be ne piszkolja, és óvatosan elhelyezkedett rajta. Ahogy leült rögtön meglátta milyen csúf a többi, és azon gondolkodott, hogy tölthetett el három órát abban a másik üzletben. Fel is kelt választottjából, és megvette.
A hazavezető úton Ráhel csak arról tudott áradozni, hogy milyen rusnya székek voltak a többi helyen, s hogyan lehet az, hogy kitalálják a tökéleteset, és csak egyetlen darabot készítenek belőle. A róka egészen elszomorodott, de lelki szemei előtt a szép, nagy tyúk lebegett, amelyiket megígért neki a lány.
Eltelt egy hét és a kis unoka egyre undokabb lett. Az olvasást már nem élvezte, mert az összes olvasmány unalmas lett számára. Nem tudott rajzolni és varrni, mert minden próbálkozása befejezetlennek tűnt. A következő hetet az ágyában töltötte, annyira legyengült. Nagyapja, hogy legyen miből megfizesse az orvost, eladta a varázslatos piros széket.
Ella mama este szokása szerint felolvasott a Bibliából, ahol már a Zsoltárok könyvét kezdték meg.
„Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére.” (Zsolt 1,1)
Ezt fűzte hozzá: Tudod, gyermekem, a boldogságod nem külső dolgok kell, hogy meghatározzák, hanem belsők. Nem attól leszel boldog, ha egy tökéletes szék tulajdonosa vagy-e, hanem akkor, ha eldöntöd, hogy boldog leszel akkor is, ha csak egy fából faragott régi széked van. A Csúfolódók Boltjában vetted meg székedet, pedig a Biztatók Boltjában már rátaláltál a megfelelőre. Isten boldognak alkotott téged, de boldog csak akkor lehetsz, ha ma az Ő tanácsa szerint jársz, Krisztus útjára állsz, és a biztatók székére ülsz.
…
Döntsd hát el ma te is, TeSó, hogy szakítasz-e a rosszal, hogy a jó úton haladhass vagy sem!
Válaszd ma a bölcsek tanácsát, az igazak útját és a biztatók székét, hogy boldog lehess!
Laskoti Réka
