Kelés 6 órakor, reggeli készülődés, csendesség. Beágyazás, reggeli készítése, mosogatás, ebéd előkészítése, bevásárlás, munka. Megérkezés, ebéd készítése, mosogatás, takarítás, munka. Megterítés, vacsorázás, mosogatás, megágyazás, fürdés, munka. Éfjélkor alvás.

Ha körbenézünk egy házban, mindig talál az ember olyan dolgot, amit le kell törölni, ami nem a helyén van, amire nem jutott még ideje… S bizony az az ablak, amit ma jó alaposan lemosol, idővel ismét poros és koszos lesz, akárcsak az az autó, amivel például a szőlősgyulai úton jársz. Ilyen és ehhez hasonló helyzetekben az ember felteszi a kérdést: miért takarítsam? miért végezzem el? Úgyis minden nap elölről kell kezdeni, úgysincs benne semmi köszönet…

„Beláttam tehát, hogy nincs jobb, mint ha örül az ember a munkájának, mert ez jutott neki. Senki sem hozhatja őt vissza, hogy lássa, mi történik utána.” (Préd 3,22)

Beláttam hát én is, mert be kellett látnom, hogy nem lehet másképp. Miért? Ha háziasszony vagy, akkor már megtapasztalhattad, hogy a konyha nagyon hamar élettered központjává válik – akár tetszik, akár nem. S ha nem szeretsz azon a helyen lenni, s azt csinálni, ami a feladatod, akkor bizony nemcsak a munka fog a körmödre égni, hanem lelkileg is mély völgyeket járhatsz be küzdve önmagaddal és a benned bujkáló bizonytalansággal, elégedetlenséggel, ami azt suttogja, hogy csinálhatnád ezt jobban is, és lenne más feladatod is.

Ha gyermekekkel foglalkozol – akár szülőként otthon, vagy pedagógusként óvodában, iskolában – akkor talán már rájöttél, hogy a fiatalok igencsak hamar észreveszik, ha semmi kedved nincs ahhoz a játékhoz vagy órához, ami épp a feladatod lenne. Ezzel pedig rögtön elveheted a kedvüket a játéktól és a tanulástól. S ha már az oktatásnál tartunk: igencsak hamar rá tudjuk mondani egy fiatalra, hogy „neveletlen gyermek, nem lesz belőle semmi”, mert nem tanul, nem tud figyelni az órán. Valóban nem lehet belőle semmi? Miért nem tudjuk meghozni a kedvét ahhoz, hogy legyen? Miért nem tudjuk meggyőzni arról, hogy igenis többre képes? Azért, mert sokszor mi sem szeretjük azt a munkát, amit végeznünk kell. Nem tudunk még hálát sem adni azért, hogy van egyáltalán munkánk.

Visszaemlékszem az általános iskolai énemre, és ismét feljön bennem a kérdés: miért kell minden nap újra és újra elölről kezdeni mindent? A felkelést, az iskolába járást és a tanulást. A folyamatos küzdelmet önmagammal: ha el is buktam, ha el is fáradtam, ha kezdhetem is megint elölről, akkor is felállni és végigcsinálni.

Lelkészként nem sok rálátásunk van arra, hogy kinél fogan meg igazán az Ige magva, és nagy áldás, amikor láthatjuk kihajtani, felnőni.  Viszont a legtöbbször azt tapasztaljuk ebben is, amit az Ige ír: „Senki sem hozhatja őt vissza, hogy lássa, mi történik utána”.

Az antik mitológiából ismert Sziszüphosznak szenvedés volt az élete, mert nem látott feladatában semmi értelmet, és éppen ezért nem is tudott örülni annak. Te meglátod-e a munkád értelmét és értékét bármi is legyen az? Sziszüphosznak egyetlen öröme lehetett volna, ami számodra még elérhető: meglátni Isten kegyelmét.

A mai napra tehát annyit kér Isten: adj hálát azért a feladatért, munkáért, amit kaptál, és gondold végig, hogy vajon a te jelenlegi munkavégzésed után mi történne?

Határozd el magadban, hogy ma örülni fogsz a munkádnak, gyönyörködj benne és Benne!

Laskoti Réka

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .