„… boldog, aki nem botránkozik meg énbennem” Mt 11,6

Ahogy haladunk a felnőttkorban és a felnőttkor felé, egyre nagyobb teret nyer kapcsolatainkban a csalódás élménye. Csalódunk magunkban, társainkban, az államrendszerben, egy tanárunkban, a szüleinkben, a lelkészünkben – és folytathatnám még tovább is. Minél közelebb engedünk valakit magunkhoz, annál fájdalmasabb a csalódni benne és annál nehezebben alakítjuk ki új kapcsolatainkat. Egy-egy fájdalmas példa után pedig lehetséges, hogy már az ismeretlenekre is a csalódásainkon keresztül fogunk nézni, és nem szavazzuk meg az alapvető bizalmat sem. Sőt, még az is előfordulhat, hogy távolságtartó, botcsinálta bölcsességünket megtámogatjuk József Attila soraival: „Kit anya szült, az mind csalódik végül…”, és így már igazolást is nyerünk bizalmatlanságunkhoz.

Ez az igeszakasz egy olyan történetben hangzik el Jézus szájából, ahol Keresztelő Jánost a börtönben találjuk, és a fogság hosszú ideje alatt kétségek gyötrik a prófétát. Vajon tényleg Jézus a megígért Messiás, vagy mást kell várni? Ha mégsem az, akkor János sem útkészítő és hiábavaló volt mindaz az üldözés, amit ő Istenért vállalt. Jézus pedig felel a követeknek, akiket János küldött: a vakok látnak, a bénák járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak visszatérnek a halálból, és az evangélium mindenkinek hirdettetik. Mi lenne ez, ha nem Isten országának megvalósulása?

A probléma talán ott van, hogy a próféta másként képzelte el az ígéretek megvalósulását, a Messiás működését. Jézus azt mondja János követeinek, hogy mondjátok meg, amit láttok és hallotok. A csalódottság nem csak számunkra válhat hozzáállássá, hanem Keresztelő Jánost is megfertőzte. Csalódott Jézusban, hiszen nem szabadította ki a börtönből, és nem úgy tevékenykedett az országban, ahogyan ezt János elképzelte. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy János látása károsodjon: nem látta mindazokat a jeleket, amik Jézus istenségére mutattak, ezért születhetett meg a csalódástól vezérelt  kérdése.

Amikor csalódunk és a csalódástól félve bezárkózunk, a mi látásunk is sérül. Nem látjuk reálisan annak a személynek a helyzetét, akiben csalódtunk, illetve a saját helyzetünket sem tudjuk tárgyilagosan elemezni. Hiszen a csalódott embernek mindig igaza van, és benne sosem csalódtak. Ő tökéletes. Vagy mégsem?

A legfájóbb csalódás az, amikor úgy érezzük, Istenben csalódunk. Lehet ez abban a helyzetben, mikor hosszú idő óta imádkozunk valaki gyógyulásáért, de ő rosszabbul lesz, meghal; kérjük, Isten mutassa meg a párunkat, de Ő mintha mit sem törődne a mi szívügyeinkkel és így tovább. Ilyenkor mi is kérdezhetünk hasonlóképpen: tényleg te vagy az az Isten, aki engem állítólag szeret, és mások szerint a legjobbat akarja nekem?

Jézus válasza a csalódott ember számára egész egyszerű: nyisd ki a szemed és a füled! Lásd, milyen csodák történnek körülöttem, és kivé lettél mellettem! Láss túl a sértődöttségeden és a csalódottságodon, mert én mást, máshogy akarok adni neked, mint amit te szeretnél kikönyörögni! Láss meg engem, mint szuverén, szabad Istent, Szabadítót, aki boldoggá szeretne tenni! Kérdezd meg magadtól, hogy valóban bennem csalódtál, vagy csak az elvárásaid csaltak meg, mert én sosem ígértem olyat, amit te vártál tőlem?

Boldog, aki nem csalódik Jézusban. Boldog, aki figyel rá, annak ellenére is, hogy csalódik Őbenne, mert megláthatja saját hibáit, téves elvárásait és gyógyulhat csalódásából Jézus mellett – nyitott szívvel, nyitott szemmel.

Kihívás:

Nézz nyitott szemmel azokra, akikben már csalódtál!

Figyelj Isten igéjére, vedd észre a neked szóló üzenetet, és tartsd is meg! Engedd, hogy ez az üzenet átformáljon, értékeld át szokásaidat, gondolataidat és érzelmeidet a fényében! Adj egy esélyt azoknak, akikben már csalódtál, és adj hálát azért, amikor ismét megajándékoz a bizalmával az, aki már csalódott benned!

Laskoti Zoltán

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .