„Mindenki vétkezett, és híjával van Isten dicsőségének, ezért Isten ingyen igazítja meg őket az ő kegyelméből miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által.” Róma 3,23-24
A reformáció jubileumára készülve a gondolataim a kegyelem körül forognak mostanában. A szó jogi eredetű, a bírósági értelmezésben nyelvhasználatos leginkább. Ha a vádlott bűnössége már bizonyítást nyert és ki lett szabva a büntetés, egy felsőbb hatalom (pl. elnök vagy király) még gyakorolhatott kegyelmet. Ezért sok amerikai filmben látjuk a halálra ítélt életéért küzdő aktivistákat, akik a kivégzés pillanatáig reménykednek és dolgoznak azért, hogy az ítéletet életfogytiglanra „mérsékelje” az elnök, legfelsőbb kegyelem útján.
Ez a mostani igeszakasz is a bírósági ítélettel kezdődik: „mindenki vétkezett”. Szinte hallom, ahogy koppan a bíró kalapácsa és kimondja: bűnös. Bűnös Pál, éppúgy, mint én vagy te, kedves olvasó. Ezt hallva elkezdhetjük mentegetni magunkat: ugyan mit tettem én, ami olyan nagy bűn lenne?! Az a néhány kis hazugság, amit kimondtam, pár gonosz gondolat, vagy kívánság, ami bennem megszületik az még nem büntetőjogi kategória…
De Pál azt is elmagyarázza, hogy nem csak konkrét tettekben merül ki a bűn. A bűn lényege az, hogy „nélkülözzük Isten dicsőségét”. Az ember Isten nélkül él, tőle távol. Bizalmatlanok vagyunk felé. A saját útjainkat járjuk. A bűn, a Biblia szerint az Istentől elszakadtság állapota. Ebből az állapotból következnek aztán a tetteink.
Hadd hozzak egy példát, hogy megértsük ezt a gondolatot. Mondjuk két hadsereg harcol egymás ellen egy konfliktusban. Az egymással szembenálló katonáknak nincs egymással személyes ellentétük. Lehet, hogy az ellenség egy nagyon rendes ember: könyvelő, zenetanár, több gyermekes apa. Lehet, hogy soha nem ártott a vele szembenálló félnek. De mégis: ellenség, mert a front másik oldalán van. Annak a másik országnak az egyenruháját hordja. Nem a konkrét tettei miatt, hanem az állapota miatt ellenség. Így vagyunk mi Istennel. Azért vagyunk ellenségei, mert a lövészárok másik oldalán születtünk. Lázadunk ellene és menekülünk előle. És mit szoktak tenni az ellenséggel?! Pusztítják, megölik, le akarják győzni.
De az igében nem ez a gondolatmenet következik! Megdöbbentett, ahogyan Pál leírja a kegyelmet. Miután bizonyítást nyer a bűnünk és megállapítást bűnösségünk, Isten nem büntet, hanem kegyelemet ad: „ezért Isten ingyen igazítja meg őket az ő kegyelméből”. Ez a fél mondat számomra maga a kegyelem! Isten ellenségeként nem ez jár nekem. Nem ezt érdemlem. Azt mondja Pál, hogy mivel mind bűnösök vagyunk, EZÉRT Isten elengedi a tartozásunkat. Úgysem tudnánk fizetni.
Erre csodálkoztak rá a reformátorok is. Bármennyire próbálok „jó lenni”, Isten törvénye szerint élni: azért mindig megsértem ezt a törvényt. És ezen nem segít sem a gyónás, sem a miseáldozat, sem az önsanyargatás. Isten „ingyen” elengedi a tartozást. Mit is adhatnék a kegyelemért cserébe?! Mit adhat a tékozló fiú az apjának, akit megsértett, akinek a pénzét elszórta, akivel tiszteletlen volt? Mit adhatna, hiszen nincs mása, a szakadozott rongyain kívül. Még a disznók moslékából sem kapott enni. Mit adhatna, amivel kiérdemelné, hogy újra fiúvá fogadja az apja? Ha az apa megteszi ezt, az csak kegyelemből lehet. Ingyen.
De ennek az „ingyen” kegyelemnek mégis nagy ára van. Isten megígérte, hogy a bűnünket megbünteti. Ha nem tartja meg az ígéretét, akkor hogyan tudnánk számítani rá. Ha szülőként megígérek valamit a gyerekemnek, de nem tartom be, akkor hiteltelenné válok előtte. Akkor is, ha ajándékot ígérek neki, és akkor is, ha büntetést. Isten kimondott szavainak is teljesülnie kell, akár kegyelmet, akár büntetést ígér. Ezért ír Pál a kegyelem áráról is. „Ingyen igazítja meg őket az ő kegyelméből miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által”. Az Istentől való eltávolodásunkat Jézus hozza helyre, a bűneinket ő fizeti ki. Ezután sem leszünk tökéletesek. Maradnak bennünk hazugságok, gonosz gondolatok és kívánságok is. De az Istentől való elszakadást, a bűn gyökerét helyrehozta Krisztus. És az ő kegyelme naponta megtisztít a tetteink következményétől is.
Ezért volt a reformátorainknak olyan fontos a kegyelem. Ezért tűzték a zászlóikra, és hirdették egyik alapigazságként: „Egyedül kegyelem”. Sola Gratia. Ebből élünk mindörökké.
Kacsó Géza
