Vannak mondatok, amelyek örökre belevésődnek az emlékezetünkbe. Ilyen például Luther híres mondata, miszerint „Itt állok, másként nem tehetek”, vagy egy másik kijelentés, Luther után többszáz évvel: „Van egy álmom…” Ismerjük meg kicsit közelebbről az álmodót, teológust, polgárjogi aktivistát: Martin Luther Kinget.
Ő az, akit az Egyesült Államok déli részén ma is csak dr. Kingként emlegetnek. Ha a magyaroknak Kossuth Lajos volt a Mózese, ahogy ezt 1848-ban hirdették a református szószékekről, akkor a faji egyenjogúság és a rasszizmus eltörlésének próféta-mártírja dr. King volt, aki nemhiába kapott Nobel-békedíjat a munkájáért. Ha el akarjuk képzelni, egy szent alak bontakozik ki a szemünk előtt, egy megalkuvás nélküli és bukás nélküli lelkész, aki az életét adta az ügyért, amelyben hitt és amelyre odaszánta magát. Olyan, mint Jézus! – mondhatnánk. Nem, nem olyan. King megállta a helyét, de korántsem volt olyan egyértelmű figura, mint amilyennek le szeretnénk festeni. Ő is egy olyan szent volt, amilyen szentek vagyunk: porba hulló, bűnbánó és mindent újrakezdő szentek.
Igen, arról a Kingről, arról a baptista lelkészről van szó, akit az akkori presbiteriánus (mi azt mondanánk: református) felekezetek jó része a „nemzet ellenségének”, „Martin Lucifer Kingnek”, „kommunista párttagságival rendelkező, önmagát lelkésznek álcázó marxistának” nevezett.
Mi igaz ebből? John F. Kennedy, aki később szintén merénylet áldozata lett, utasítást adott, hogy lehallgassák Kinget, továbbá megparancsolta neki, hogy szakítsa meg két munkatársával a kapcsolatot, akiknek kommunista kötődései voltak. Ez a hatvanas években, a hidegháború közepén égető fontosságú kérdés volt Amerikában. King nem volt kommunista, noha sok barátja szimpatizált a kommunistákkal az egyenlőséget keresve. Viszont Kingnek minden politikai pártból voltak barátai.
Ez az egyik vád, ami őt érte. A másik az, hogy lelkészként folyamatosan csalja a feleségét. Sajnos erre már bizonyítékok is álltak az FBI rendelkezésére. Míg Kinget követték, hangfelvételeke készítettek, amelyek ma már hozzáférhetőek, s kiderül belőlük, hogy King haláláig folytatott házasságon kívüli kapcsolatokat. Walter Sullivan ügynök, aki a felvételek készítését felügyelte – és ezért később ki is nevezték igazgatóhelyettesnek –, elküldte a felvételeket Kingnek azzal a felszólítással, hogy jobb lenne, ha öngyilkos lenne: „Magának annyi. Egyetlen kiút lehetséges. Jobb lesz, ha megteszi, mielőtt az ország tudomást szerez szennyes, beteges, hazug énjéről.” Az akkori hatalomnak könnyebb lett volna eltemetni Kinget és biztonságban tudni magát, mint szembeállni vele, ezért született ez a felszólítás.
Kinget kitartóan fenyegették mindenhonnan. Mind a rasszisták, mind az FBI állami alkalmazottai halálosan megfenyegették, otthonában bomba robbant, hetente felégettek egy feketék által látogatott gyülekezetet, míg hirdette az igét, illetve a nyilvánosság előtt fellépett a faji egyenjogúság üzenetével. A kisebbségi jogvédő polgári szervezet radikálisnak kiáltotta ki, a polgárjogi diákszervezet pedig gyávasággal vádolta. Sokféle mozgalom akarta kisajátítani Kinget, aki jóllehet ismert volt, de nem volt népszerű. Sokan szerették volna kihasználni, hogy az ő javukra beszéljen és őket támogassa. Hibáiért, kudarcaiért részben ez a nyomás indokolható. Mióta megismertem az életét, el tudom hinni azt, amit ma is igaznak tartok a lelkészi szolgálatra: ha senki nem szegül veled szembe a szolgálatod folyamán, akkor talán olyan megalkuvásokat kötsz, amiket nem szabadna; ha senkivel nem kerülsz szembe lelkészként vagy keresztyénként, akkor rosszul csinálod a dolgod.
King erkölcsi gyengesége könnyű kibúvó azok számára, akik meg akarják kerülni az üzenetét és az általa hirdetett eszméket. Talán mielőtt ilyen ítéletekbe bocsátkozunk, nem ártana átnézni a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét, ahol a hit hősei között olyan „erkölcsileg kérdéses” alakokról olvasunk, mint Noé, Ábrahám, Jákób, Ráháb, Sámson és Dávid.
King egyik életrajzírója, David Garrow elmondja, mit is jelentett Kingnek keresztyénség. King úgy lett a faji megkülönböztetés elleni harc vezetője, hogy egy nap a buszon nem volt hajlandó hátramenni a feketék számára fenntartott helyekre, hanem elől maradt. Ebből fekete hittestvérei is olyan bátorságot merítettek, hogy ki mertek állni magukért, s Kinget megtették vezérüknek. Már aznap letartóztatták őt, és a Ku-Klux-Klan emberei már aznap halálosan megfenyegették az akkor még ismeretlen lelkészt. Egy nappal később, a börtönből kiszabadulva King azon gondolkozott, hogy ezt el tudná-e viselni még egyszer? Nem lenne jobb visszalépnie? A szomszéd szobában ott aludt felesége, Coretta és újszülött lánya, Yolanda. Később így emlékezett vissza arra az éjszakára egy igehirdetésében:
„Ott ültem az asztalnál és e kicsi lányra gondoltam, meg arra, hogy bármikor elvehetik őt tőlem. S eszembe jutott az én hűséges, kitartó feleségem, aki ott aludt a szomszéd szobában… És akkor eljutottam oda, hogy nem bírom tovább. Gyengének éreztem magam.
S akkor ráébredtem: arra van szükségem, hogy a vallás valósággá váljon számomra, hogy magam is megismerjem Istent. S ott, a kávésbögre mellett meghajtottam a fejem. Sosem felejtem el… Elmondtam egy imát, hangosan imádkoztam. Azt mondtam: Uram, én itt lenn próbálom azt tenni, ami helyes. Úgy érzem, igazam van. Úgy érzem, igaz ügyet képviselünk. De Uram, bevallom, gyenge vagyok. Fogytán az erőm, fogytán a bátorságom.
S abban a pillanatban úgy tűnt, mintha egy belső hang azt mondaná: – Martin Luther, állj ki az Igazságért! Állj ki a jogosságért! Állj ki a törvényességért! Én pedig veled leszek egészen a világ végezetéig.
Hallottam Jézus hangját, s azt mondta, folytassam a harcot. Azt ígérte, soha nem hagy el, soha nem hagy magamra. Nem vagyok egyedül. Nem vagyok egyedül. Azt ígérte, soha nem hagy el, soha nem hagy egyedül.”
Három nap múlva robbant a bomba Kingék háza előtt. A ház megtelt füsttel és üvegszilánkokkal, de baja nem esett senkinek. King nyugodtan viselte a megpróbáltatást: „A pár nappal azelőtt átélt vallásos élményem adott erőt hozzá” – mondta.
A vallás akkor telik meg tartalommal és értelemmel, ha megismerjük Istent. Személyesen. Anélkül puszta rituálé az egész, üres gyakorlat, unalmas templomba járás. Hagyomány, amit mindenkinek nehéz és kínos megtartani. Ha megismerjük Istent, akkor olyan erőket szabadíthat fel az életünkben hogy minden tökéletlenségünk ellenére – sőt néha pont tökéletlenségünkkel – Jézusra mutathatunk. Benne megismerhetjük a bűneinket megbocsátó Istent, aki mindnyájunk helyett jó és tökéletes volt. Van értelme ma keresztyénnek lenni? Igen, ha megismerjük azt a Jézust, akinek hatalma van a helyzeteink és a rajtunk uralkodó világi erők, bűneink ereje, a társadalom nyomása felett. Nem, ha csak megszokásból tesszük azt, amit őseink is tettek; ha a prédikációt egyetemes bölcsességként hallgatjuk és mondjuk, nem pedig Krisztus szavaként, amely néha felforgatja az életünket. Magamba nézek, és azt mondom: igen, nekem is szükségem van erre a felfordulásra újra és újra, mert magamtól halálos pályára állítanám az életem. Talán ti is így éreztek néha. A jó hír az, hogy bár Kinget megölték, ahogy King Jézusát is, de Kinggel szemben Jézus feltámadt és azzá tette Kinget, aki magától nem tudott volna lenni: követté, az Ő követévé. Ez a lehetőség számunkra is nyitva áll. Éljünk vele, éljünk általa Krisztusnak!
Laskoti Zoltán
