 |
„Eleven húsomon vak katonák gyalogolnak át. Hallani vélem a recsegő csontok pokoli zaját.” (Quimby) Olvasmány: Ézs 13 Tanulmány: Jön már az ÚR napja kegyetlenül, féktelen, izzó haraggal. Pusztává teszi a földet, kipusztítja róla a vétkeseket. Az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják világosságukat. Sötét lesz a fölkelő nap, nem fénylik a hold világa. Megbüntetem a világ gonoszságát, a bűnösök bűnét. Véget vetek a kevélyek gőgjének, az erőszakosok gőgösségét megalázom. Ézs 13,9-11 |
 |
Igazából milyen is ez a mi Istenünk? Igazából hogyan is lehet egyszerre kegyelmes meg igazságos, meg hosszútűrő is? Igazából hogyan is tudom összeegyeztetni az én jóságos Atyámat a csecsemőgyilkolással? Mit jelent az, hogy nem szánják meg a fiakat sem? Hogy férhet bele a vérengzés? Hol találom itt a megbocsátást? Hát így kell elképzelnem az Úr büntetését? Őszintén tegye fel a kezét, aki a hasonló jellegű részeken a Bibliában általában szemellenzővel végigfut, aztán figyelmesen a kellemesebb részekre ugrik. Talán mert te is úgy érzed ezekben a fejezetekben, hogy nem tudod összeegyeztetni az Isten-képeddel? Hogy ezzel valahogy nem tudsz mit kezdeni? Te is úgy érzed, hogy olyan nincs, hogy az Isten ennyire haragszik? Neked is megfordult a fejedben, hogy az nem lehet, hogy… Neked is vannak olyan periódusok az életedben, mikor úgy érzed,hogy az nem lehet, hogy… Nem lehet, hogy ez Istentől jön. Nem lehet, hogy Isten hagyja ezt. Hol van az Úr, mikor babákat gyilkolnak meg? Hol van az Úr, mikor lelkileg haldoklom, mikor a terhemet már roskadozva cipelem? Hol van az Úr, mikor már csak sötétséget látok magam körül? Istenem…hát lehet, hogy épp te küldted? |
 |
|
 |
Nem is tudnám ép ésszel megmagyarázni, hogy miért pont erre az igeszakaszra esett a választásom. Azt tudom, hogy nem hagy hidegen, nem nyugtat meg, nem dőlök hátra a lelkem elképzelt templomának padjain, mikor épp csak pihenni érkezem istentiszteletre. Nem, ez most nem az a puszta, ez számomra telis-tele van érzelmekkel, meg impulzusokkal, és szavakkal – szavak tömkelegével. Arról, hogy ez a szembesülés, ez a felnőtté válás, és felismerés, megvilágosodás, a mélység elérése, ami végre túlmutat a cukormázas felszínen. A keserű találkozás azzal a ténnyel, hogy márpedig Isten működik, ahogyan működik, dönt, ahogy dönt, és vajmi keveset dob a latban a kapálózásod, hogy te ezt szebbnek és kedvesebbnek képzelted, és hogy úgy gondolod biztosan lennének más megoldások is. Nekem újra eszembe jutott a nagy szeretet és Jézusos bratyizásaim közepette, hogy az Urat márpedig félni kell. A szó komoly, nemes, fenséges értelmében. Rádöbbenek, hogy nem babra megy a játék, és hogy az áldozata sem egy mosollyal nyugtázandó kedves gesztus volt. Én most kicsit rádöbbentem, hogy meg kellene hallanom a recsegő csontok pokoli zaját is. Mert nem kerülhető ki minden gyermeki szemellenzővel. Fel kell nőni: a kifejezés kegyetlenebb értelmében is. Néma imát mondok ma: fejemet lehajtva, belső szemeimet nem eltakarva – tágra nyitva, megilletődötten állok az én Uram előtt. |
