hear-voice-prayer-wallpaper_1280x800

  1. Ma hálás vagyok a reggelért, még ha átvirrasztottam is az éjszaka jelentős részét. Kaptam még egy napot a kegyelmi időből.
  2. Hálás vagyok az ágyamért, takarómért, ruháimért, mert van mibe felöltöznöm, takaróznom.
  3. Hálás vagyok az időért. Ha esik, elővehetem a könyvet, amit éppen olvasok és belemerülhetek, míg az esőcseppek az ablaküveget csapkodják. Ha jó az idő, nekilátok a kerti munkáknak.
  4. Hálás vagyok a szomszédaimért. Akkor is, ha olykor ők teszik próbára leginkább a kevés kis türelmemet. Mégis köszönöm, hogy vannak.
  5. Ma hálás vagyok a gyülekezetért, ahol lelkész lehetek. Érzem, hogy folyamatosan gondolnak rám és én is gondolok rájuk. Ha nehéz is, de jó velük.
  6. Hálás vagyok a barátaimért, akik fontosnak tartják, hogy keressenek és akiket én is kereshetek. Köszönöm, hogy megoszthatjuk az életünket egymással.
  7. Hálás vagyok a menyasszonyomért.
  8. Hálás vagyok a szüleimért, hogy élnek és éppen egy betegségből lábalnak ki.
  9. Hálás vagyok, hogy mindezekért hálás lehetek.
  10. Hálás vagyok, hogy nem elég tíz pont, hogy összefoglaljam, mennyi mindent kaptam a mai nap – pedig még ki sem léptem a házból. Köszönöm, Istenem.

Kihívás: Sokszor nem tudod, mennyi mindened van, amíg hálát nem adsz és nem áldod Istent mindenedért. Tedd meg ezt ma és hozzám hasonlóan te is készíts egy listát! Téged ma mivel ajándékozott meg Isten?

Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .