„Bocsásd meg a mi vétkeinket …” (Mt 6,12)
Egy történet jut eszembe erről az igeszakaszról. Adott egy templomjáró nénike, aki nagyon rossz viszonyban van a szomszédjával, és egy régi sértődés miatt naponta veszekednek. A nénikétől egyszer megkérdezi a lelkész, hogyan tudja imádkozni az Úri Imádságot, ha nem bocsát meg annak, aki ellene vétkezett? Természetesen a néni elmarad az alkalmakról egy hétre. Egy hét múltán újra megjelenik, és a lelkész beszélgetést kezdeményez vele: „Azt hittem, meg tetszett sértődni, hogy nem tetszett jönni istentiszteletre.” Mire a néni: „Áá, nem, tiszteletes úr, csak elgondolkoztam azon, amit mondott a Miatyánkról.” A lelkész reménykedve kérdi: „És tetszett valamire jutni?” A néni felel: „Persze, azóta kihagyom az imádságból azt a sort.”
„Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!”
Annyiszor bukik el a hitem ezen az egy mondaton. Annyiszor hazudok Istennek, amikor úgy mondom ezt a mondatot, hogy nem teszem a rám eső részét. Mikor csak kérem a bocsánatot a magam számára, de nem bocsátok meg senkinek. Mikor csak a saját békémet munkálom, de más békéjéért egy lépést sem teszek.
Sérelmekkel élni nem más, mint falakat építeni magam körül másokkal, sőt Istennel szemben is. Nem hiába kérlel, szinte könyörög Pál apostol, hogy „Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel!” (2Kor 5, 20b). Mert megbékélés nélkül nincs élet. A mi megbékélésünk ott kezdődött, hogy Isten megbocsátott nekünk – mi meg tudunk-e bocsátani másoknak?
TeSó, aki megbocsát, az tud ajtót, kaput vágni a legvastagabb falon is, amit a sértettség épített. Szeretnél-e kaput nyitni ma mások felé?
Kihívás: Bocsássunk meg! Kérd Istentől, hogy hozzon valakit ma eléd, akinek megbocsáthatsz és beszélgess vele!
Ötlet: Fodorné Nagy Sarolta: Böjti tanácsok gyülekezeteink számára
