shutterstock_118149091

„Így szól a Seregek Ura: Ez a nép azt mondja, hogy nem jött még el az ÚR háza újjáépítésének ideje. Az ÚR igéje azonban így szólt Haggeus próféta által: Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom még romokban hever? Azért így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Sokat vetettetek, de keveset hordtatok be; esztek, de nem fogtok jóllakni; isztok, de nem fogtok megrészegedni; ruházkodtok, de nem fogtok megmelegedni. Aki pénzért dolgozik, mintha lyukas erszénybe rakná a pénzét. Így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg, mi történik veletek! Menjetek föl a hegyre, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőítsenek engem! – mondja az ÚR.” (Hagg 1,2-8)

A fogságból visszatért népnek most az a feladata, hogy újraépítse a régi fővárost, Jeruzsálemet, és benne az Úr templomát. Ha egy kicsit jobban beleásunk abba a korba, amit leír ez az igeszakasz, akkor látjuk, hogy nagyon nehéz idők ezek. Gyakorlatilag a romokból lehet gazdálkodni, plusz ott van még a rengeteg szomszédos rosszakarat, a belső széthúzás és az istentelenség. Egyszóval rettenetes idők ezek, hiszen minden jó szándékot kétszeres munkával kell megtoldani, hogy egy kicsit is előre mozduljanak a dolgok.

De a körülmények ellenére is Izráelnek van küldetése, mégpedig az, hogy Isten házát visszaállítsa használható állapotába. A kérdés csak az, hogy miért ennyire fontos ez a feladat? Azért mert az akkori istentisztelet elengedhetetlen helyszíne volt a templom. Az a templom, amely már évek óta romokban, mert a nép hűtlen volt. Most az újrakezdés elején nagyon fontos, hogy jó irányt vegyenek, de ez sajnos nem valósul meg: a házak díszítése is hamarabb elkészül, mint a templom. Ez fájdalmas, mert pont ezért a hűtlenségért kellett Izráelnek fogságba mennie, és lám újra itt vagyunk. Istenről megfeledkezni, az Ő magasztalását elhagyni egy óriási, folyton visszatérő hiba.

Hűtlenek vagyunk. Ez a megállapítás igaz nehéz és könnyű időkre egyaránt. Olyan sok prófétai hang, és még több emberi példa kiáltja felénk a Szentírásból: Ember! Isten az első! Hiszen gondolj csak bele, kitől jön a szabadulás? Ki az, akihez fordulsz, ha félsz? Nem más, mint Isten. De mégis azt látjuk, hogy az Ő dicsőítése, a neki való hódolás az egy huszadrangú dolog. Itt kezdődik a probléma a nép életében és a miénkben is. Ez pont olyan, mint mikor Péter elindul Jézus felé a vízen, és ahogy a hullámokra figyel, rögtön elkezd süllyedni. Ez nem lesz másképp soha nálunk sem, egyszerűen Istent kell először megtalálnunk, és aztán jöhet minden más…

Istennek énekelni, Neki hálát adni szerves része kell, hogy legyen a hitem megélésnek. E nélkül nem lehet teljes a vasárnap és semmilyen más napon megtartott istentisztelet, csendesség, vagy bármiféle istenkeresés.

Dicsérd és adj neki hálát, építsd az Úr templomát! Rakd a helyére a dolgokat, és találd meg Istent!

„…keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” Mt 6,33

Margitics János

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .