Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok…
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
(Babits Mihály)
Emberi advent: Tervezés. Várakozás. Naponkénti túlélés. Megfulladás.
Pedig nem ezt akartad. Úgy igazán vágytál arra az igazi Úr-várásra, igazi csendességre, békességre.
Akartad.
Eltervezted. Listát írtál még novemberben, hogy az álnok időnek esélye se legyen most legyőzni téged.
Te mindent megtettél… S most kihűlt teád fanyarságát lenyelve nem érted hogyan is lehetsz ennyire üres, mikor minden körülötted csilingelve várakozik.
Nem érted. Újra elemzel mindent…
S akkor jön a kijózanító igazság: Te akartad. Te vágytad. Te tetted. Te… Te… Te…
És akkor újratervezés: Uram, TE tölts meg lelkeddel…
TE tölts meg érzelmekkel, gondolatokkal…
TE tölts meg várakozással…
„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” (Róm 15,13)
