Az adventi várakozás szíve az, hogy titokra, misztériumra várunk. Mindaz, amit tudhatok, amire számíthatok semmi ahhoz képest, ami még jöhet és jönni fog a Jézussal való közösségben. Titok a hit csodája, az üdvösség, s a titok teszi ugyanazt a várakozást újra és újra örömforrássá. Posztmodern életünkben egyre kevesebb a titok. Pedig annyira értékes az életem, amennyire tisztelem a titkokat. Annyit őrzök meg magamban a gyermekből, amennyire tisztelni tudom a titkot. A gyermeknek a világ egy csoda, mert tudja, hogy körülveszi őt a nagy titok. Mi szétromboljuk a titkokat, mert tudni akarunk mindent és uralkodni mindenen. Boldogít mindez vagy okosabbá tesz a titkok megfejtése? Nem, épp ellenkezőleg. Titkok nélkül a felszínen maradunk, nem veszünk tudomást a világ és a másik ember számunkra érzékelhetetlen oldaláról. Az életet annyira vesszük komolyan, amennyire az kiszámítható és kijátszható, s nem is várunk mást tőle, minthogy kiszámítható és kijátszható legyen. Adventkor titokra várunk – Jézus Krisztus emberré lett értünk. Nem megérteni kell a titkot, hanem tisztelni és meghajolni előtte. Imádni e titok forrását, Jézus Krisztust. Örömöt és boldogságot talál Benne, aki nem megérteni kívánja a misztériumot, hanem részesévé kíván válni.
