„Salamon király sok idegen asszony szeretett a fáraó leányán kívül, móábitákat, ammóniakat, edómiakat, szidóniakat és hettitákat, olyan népekből valókat, amelyekről ezt mondta az Úr Izráel fiainak: Ne keveredjetek közéjük, és ők se keveredjenek közétek, mert az ő isteneikhez hajlítják szíveteket! Ezekhez ragaszkodott Salamon szerelemmel.” 1Királyok 11,1–2.

Sokszor előjönnek olyan kérdések, miszerint hívő/keresztyén srácnak lehet e nem hívő/nem keresztyén barátnője, vagy hívő/keresztyén lánynak nem hívő/nem keresztyén barátja. Őszintén szólva, nagy és nehéz kérdés. Hiszen a szerelem… meg az a szerelem… és a szerelem… de a szerelem. Oké, tudom én is, hogy mit jelent, de azért gondold csak végig! Te menni akarsz templomba, ő nem. Te imádkozol reggel, este, olykor  napközben is, ő nem vesz részt benne. Te olvasod az Szentírást, ő a Szürke ötven árnyalatát/Batman képregényt. Te szeretnél szolgálni, ő azt érzi, hogy tőle veszed el az időt. Az a jobbik eset, amikor hitéletedben, csendességedben és szolgálatodban nem hátráltat, de az hogy nem hátráltat, nem azt jelenti, hogy előre mozdít. Ez a megtűrő és toleráló típus, de lehetne azt is mondani, hogy egyszerűen nem érdekli, nem foglalkozik ezzel.

Ha tetszik, ha nem, van olyan is, amikor a nem keresztyén fél nem érti, hogy te miért hiszel, nem érti, hogy miért imádkozol, nem érti, hogy miért jársz templomba, hogy miért olvasod a Szentírást, és hogy miért szeretnél szolgálni. Jobb esetben ebből a meg nem értésből jó beszélgetések szoktak kerekedni, s ez mind jó alkalom a bizonyságtételre. Ugyanakkor nem ez fajta hozzáállás a jellemző, hanem a felháborodás vagy a gúnyolódás.

És igen. Mindenki a másik életében első akar lenni. Ő akar az első helyen szerepelni a fontossági sorrendjének listáján.. Ki neked a legfontosabb? Egy nem hívő fiúnak/lánynak nem könnyű elfogadni azt, hogy nem ő a legfontosabb a másik életében. Mindent a szerelemnek és a kapcsolatnak kell alávetni, és minden másnak alávetett, alárendelt szerepe van. Ami nem a másik félért történik, az hitvány, rossz, időpocsékolás, kár, szemét, felesleges és alap a sértődésre, mert: „Már megint mással foglalkozol.”

A hangsúly eltolódhat emiatt, és a folyamatos lelkifurdalás-keltés hatására az Isten kerül a második helyre. Innentől kezdve előjönnek azok a mondatok, hogy: „Ó, hát ez még belefér…” (Folytassa mindenki úgy, ahogy akarja.)

Nem!!! Nem fér bele, legalábbis nem kellene. Ha neked már az Isten az Ő igéjét a szívedre helyezte, akkor nem fér bele. De a szíved már elhajlott…

150973542

Salamon király története nagyon élesen elénk tárja azt, hogy mi történik akkor, amikor felemás igát veszünk a nyakunkba, és egyszerre próbálunk meg eleget tenni Istennek és annak, aki mellettünk van. Nem megy, nem működik. Amikor Isten azt mondja a népének, hogy: „Ne keveredjetek közéjük, és ők se keveredjenek közétek, mert az ő isteneikhez hajlítják szíveteket!” , akkor Ő ezt tiszta szeretetből mondja. Ismeri az embert, és tudja, hogy az ember szeret kedvezni a láthatónak, megérinthetőnek. Isten pedig inteni és óvni akar üdvösséged szempontjából.

Viszont nem lehet csupán egy szemszögből megvizsgálni a dolgokat, mert ott van a másik része is a történetnek, hogy ez misszió. Ezzel a kijelentéssel azonban óvatosan kell bánni! Tedd fel magadnak bátran a kérdést: Javamra van-e az hogy a másik fél velem van? Javára vagyok a másik félnek, hogy vele vagyok? Ő van rám hatással, hogy csábulok elfelé, vagy én vagyok hatással őrá, és jön az Istenhez énvelem?

Én választ nem fogok adni helyetted, de azt tudom, hogy a dolgok menetét nincs még késő megváltoztatni. Ha hajlik elfelé a szíved, erősödj meg Isten igéjében és szeretetében! De nem utólag kell gondolkodni, hanem akkor, amikor az egész kezdődik. Az Úr kezébe kell helyezni a kérdést, és megvárni, míg választ ad, s aszerint cselekedni. Mert nincs kizárva, hogy a másikat rád bízza, hogy vezesd Őhozzá. De nincs kizárva, hogy véd, és azt mondja: „Nem! Én mást szánok neked.” Merj ráhagyatkozni, és aszerint cselekedni, ahogyan Ő mondja, mert jót akar neked. Ne a saját érzelmeid vezessenek, mert azok hajlamosak becsapni. Legyen meg benned mindenek előtt a szándék, hogy keresd és tedd az Ő akaratát!

Domonyi Erik

9 hozzászólás

  1. Balazs Antal

    Teljesen egyet tudok erteni az alapgondolattal. Nagyon tetszett a vegkovetkeztetes, hogy ahelyett, hogy gorcsosen ragaszkodnank altalanos elvekhez, vigyuk Isten ele a dolgot, es bizzuk ra a dontest. Sokan nem varjak meg a valaszt, vagy a hosszas varakozasban belemagxarazzak azt, amit hallani akarnak. Meg kell ezt harcolni, de bizhatunk benne, hogy a szuksegben Isten nem hallgat, hanem szol.
    Csupan egy gondolat jart a fejemben, mikor olvastam a cikket: sok nem keresztyen hazassag jobban mukodik, mint sok keresztyen. Sot latni felemas hazassagokat is (foleg a szuleink generaciojabol vagy regebbrol), amik mjkodnek szemben a hivok kozotti hazassagok jo reszevel. Nincs statisztika, de azert szembe otlo…Hiszek q Biblia szavanak, csak fontos szerintem elgondolkodni azon is, hogy nem eleg egy parancsot betartani, es azt hinni, h onnantol happy lesz minden. Es nem minden embernek, sot nem minden keresztyennek ugyanaz az utja.
    U.i: ez nem kritika, csak ez jart a fejemben. Kosz a cikket!

  2. Köszönöm ezt az írást. Fájó téma ez, úgy hiszem, sok keresztyén fiatal életében, aki még nem döntött egy társ mellett. Egyet értek az előttem szólóval abban, hogy sokszor, hosszú idő elteltével döntéshelyzetben, szeretjük belemagyarázni mindenféle jelbe az isten akaratát, általában azt, ami nekünk jobban tetszene.

  3. A belemagyarázás kapcsán el lehet olvasni előző kétrészes cikkünket, hiszen ott is Isten akarata van kidomborítva, s külön ki van rá térve, hogy ne magyarázzuk bele mindenbe a saját akartunkat. Ajánlom szeretettel Kun Tibor írását.

  4. Csupán annyit fűznék hozzá, hogy a misszió szerelemben inkább utólagos szerintem. Aki házassága után tér meg, ott már tényleg misszió. De vigyázni kell korábban, mert lehet, hogy a másiknak a szeretete irántam van és nem Isten iránt. És ha netalán én eltűnök az életéből, Isten is kiveszik onnan. Ne azért hajoljon az Istenhez, mert nekem az fontos. Hanem mert neki fontos. Köszönöm a cikket, elgondolkoztatott!

  5. Én azért feltenném a kérdést, hogy hol van annyi keresztény férfi, mint nő? Mert az az általános tapasztalatom, hogy majdnem kétszer annyi a nő keresztény berkekben. Azt gondolom, hogy a gyakorlat más, mint az elmélet, amivel egyébként egyetértek…
    És mielőtt meghozná valaki a döntést, azon is érdemes elgondolkodni, hogy a magát kereszténynek valló ember valóban úgy is él, mint ahogy Krisztus tanította?

  6. Herceg Andràs

    Ez mind szèp ès jó de a mai vilàgban nagyon nehèz keresztèny pàrt talàlni.
    Föleg azoknak a nehèz akik elvàltak.
    40 èvet elèrtèk.Nincs nagy vàlogatni valô keresztèny nö.
    A vilàgiaknak megy mert nagyobb a vàlasztèk.A keresztèny vàlogatô felület le van szükûlve.
    Ennek ellenère nagyon vàlogatnak a keresztènyek.
    Màr a szèp sem kell nekik.
    Pènz,meg az egzisztencia.Ez megy.
    Az elsö kèrdèse a nöknek hogy mivel foglalkozol?
    Ez màr nagyon unalmas.Abbôl mèrnek le mindent.Dehàt a munka az nem èm vagyok.Az csak egy megèlhetès.
    Nem a szemèlyisège èrdekli hanem a munkàja.Teljesen vilàgi felfogàs.
    Vannak keresztèny nök akik nem azèrt szeretnek meg egy fèrfit mert a szive az Ûrè,pedig azèrt kellene.Nem a szakmànak kène lennie az alapnak hanem az összetartàs szeretet.Dehàt ez mèg keresztènyeknèl sincs meg,Mit csodàlkozunk a vilàgiakon?Kutya vilàg van

  7. NE HARAGUDJANAK FELRAKTAM ,,ÉS PROBALOK SEGITSÉGET KÉRNI!!tüzelö VÁSÁSRLÁSRA kérek segitséget!!Engedjétek meg, hogy bemutatkoztam, Varga Zoltánnak hívnak, 2 gyermekemmel és beteg feleségemmel Vadnán élünk, egy komfortos kis családi házban. Becsületes keresztény emberekként nehéz helyzetünkből csak a Jóisten segíthet nekünk, ezért is gondoltam Önökre! Sajnos saját hibánkon kívül nehéz helyzetbe kerültünk! Feleségem fizetéséből havi 23 ezret vonnak le tartozás fejében, így bárminemű segítséget, élelmiszert is szívesen elfogadunk! Én jelenleg közmunkán vagyok, beteg feleségemet, Csillát gondozom (vizes láb, lábszárfekély), de jómagam is szívbeteg vagyok, amely mellé még cukorbetegség is társul Csillának kevés vörösvérsejtje, ill hemoglobinja van, dolgozni nem bír, fárad! Én inzulinos cukorbeteg vagyok (napi 2x)! Ezért kérnem a segítségeteket! Bővebb információ privát üzenetben! Köszönöm!//varga zoltan vadna szabadsag tér 15 vagy zola67@gmail.hu/butorlap fakéreg is jo 70 518 9043//vagy vargané szücs csilla erste bank 116 00006 00000000 2576 6862

  8. Kelemen Judit

    Nagyon KÖSZÖNÖM, a kommenteket is .
    Nem véletlen olvasom MOST ezt….
    Hálás a szívem a tisztaszívű tanításokért.
    Zsoltárok 32:8
    HALLELÚJA, dicsőség Istennek a kegyelemben való növekedésért !

Szólj hozzá a bejegyzéshez!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .