A legnagyobb nehézség az életemben az utóbbi években a helyem keresése volt. Miután néhány évvel ezelőtt a biztosnak hitt talaj kicsúszott a lábam alól, kezdetét vette egy új, végtelenségig nyúló, bizonytalansággal, sokszor félelmekkel és ingatagsággal teljes korszak. Tudom, hogy az ember életében többször vannak ilyen Hol a helyem? jellegű kérdések. Már azt is tudom, hogy ezek sohasem könnyűek; főleg, amikor az ember igyekezne nem saját kútfőből utat keresni, hanem Istenre hagyatkozni, és megérteni, mit akar Ő pontosan.
Az alapvető gondom azzal gyűlt meg, hogy számomra addig az emberek jelentették az otthont. A helyemet mellettük kerestem, és gondoltam megtalálni, mert bárhová vitt az élet, mindig tudtam, hogy ők ott vannak mögöttem, hozzájuk mindig visszatérhetek, és közelségükben a gondok is valahogy lecsökkennek. A jövőmet építettem rájuk.
Aztán eljött az a bizonyos pont, amikor rájöttem, hogy a világban mindenki csak útitárs – ki hosszabb, ki rövidebb ideig –, és hogy az életedet csak te járhatod. Te egyedül. És itt lép a képbe a hited, ha van… Nekem például még soha nem volt olyan nehéz hinni, bízni Istenben, az Ő szeretetében, ígéreteiben, mint amikor így rádöbbentett, hogy egyedül maradtam. Mondhatom: iszonyúan nehéz volt! S ma sem mindig könnyű. Olyan érzés, mintha rám szakadt volna az egész lét súlya. Csak levegő után kapkodtam, folytak a könnyeim, tornyosultak bennem vádak, vágyak és kérdések. Ostromoltam Istent hónapokig olyan kérdésekkel, hogy Miért élek? Miért épp én? Miért így? Gondolatban kezet rázhattam volna Jóbbal. Átéltem a kérdéseit, átéltem – habár nem olyan mértékben – a szenvedését. Átéltem, milyen vitázni Istennel (tudom, tudom, már maga az ötlet is nevetséges, de mégis bepróbálkoztam). Ezt a pocsék állapotot még fokozták a Sátán olyan sugallatai, mint: Másoknak mindenük megvan, te pedig nem is akartál annyit, de még annál kevesebbed sincs! Egyedül maradtál! Nem kellesz senkinek! Miért ilyen Isten? Mi értelme követni Őt, ha úgyis csak szenvedés jut neked, és az ígéretek ki tudja, bekövetkeznek-e? Tele lettem sátáni hazugságokkal, és az volt a baj, hogy ezeket nemcsak meghallgattam, hanem egy idő után el is hittem, s azok szerint kezdtem élni. Így romlott meg a kapcsolatom az Istennel, az emberekkel és önmagammal.
Amit egy általad megfogadott vagy elhanyagolt tanácsként mondanék, kedves TeSó, az ez: vigyázz! Nagyon képlékeny, hiszékeny, könnyen puhítható szíved/szívünk van; és nagyon változatos és komoly a Sátán eszköztára. Ha valaki sokáig hall hazugságokat, egy idő után bármilyen jóakaratú, jó természetű ember, még a legjobb akarat, természet is megfordítható, a legjobb keresztyén is elhitethető. Még a jóakarat mögé is mérget rejthet a gonosz.
Ami engem illet, először lüktetett a fejem, mert sehogy sem fért össze a szerető Isten bennem élő képe és az akkori szörnyű helyzetem. Azóta már tudom, hogy ez csak azért volt, mert nem Isten, hanem csak a képe volt bennem igazán. Vádakkal voltam tele, és miközben én Istennek hátat fordítva Istennek Őt, addig Isten folyamatosan a lelkemre beszélt, üzent minden lehetséges módon, sőt volt, hogy egyik percről a másikra békességet adott. De nekem akkor ez nem volt elég. Nem volt elég, hogy a korábbi években és a szenvedések közben milyen sokat kaptam Tőle, én a sebeimre szegeztem a tekintetemet.
Aztán… Írhatnám, hogy egy csapásra minden megváltozott, vagy azt, hogy hirtelen megvilágosodtam, de nem így történt. Az igazság az, hogy bár Isten csodálatos módon volt jelen velem a szenvedésemben, de a fent említett ördögi hazugságok – és ezeken kívül még sokkal több – nagyon mély gyökerűek voltak. Isten gyökérkezelést javasolt, és ehhez azonnal hozzá is fogott (aki volt már fogdokinál – hogy az orvosi képnél maradjak –, tudja, hogy ez nem gyerekjáték, és nem is egy-kétórányi munka).
A gyógyítás-gyógyulás folyamatában Isten nem mindig adott olyan gyógyszert, amit vártam: nem egy csapásra oldódtak meg a gondok, és nem is emelt ki belőlük, sokszor „csak” annyit mondott: Én veled vagyok (leszek). Ennyi. Nekem azonban akkor és azóta is ez a kicsike, rövidke mondat az életet jelentette: a folytatás lehetőségét; a reményt arra, hogy érdemes élni; a bizalmat abban, hogy célja van velem az Úrnak; a győzelmet a belém ivódott hazugságok felett. Lépésről lépésre irtotta a gyomot, a hazugságokat, és ültette belém az igazságot. Isten gyógyított, de nem kényeztetett: egyszer sem mondta az adott nehéz szituációban, hogy „Rendben, add fel, majd Én megcsinálom valaki mással”. Nem is oldotta meg egyik napról a másikra a bajokat. Sőt, azzal, hogy annyit mondott: „Én veled vagyok (leszek)!”, egyértelművé tette, hogy nekem benne kell maradnom az adott helyzetben – amit sokszor a hátam közepére sem kívántam –, és küzdeni tovább, DE már nem egyedül (noha addig sem voltam egyedül, csak én hittem azt). Megtanultam, hogy a problémákat meg kell oldani, el kell járni a gyökérkezelésre. Akarni kell a gyógyulást, hinni kell benne.
Kedves TeSó! Ha bármelyik fenti szituációra, hazugságra ráismertél, és benne láttad magad is, akkor hadd mondjam: létezik az igazság, ami (Aki) megszabadít! Minden, amit eddig hittél Istenről, másokról és magadról, hazugságnak bizonyulhat, de ha keresed a hétköznapok apróbb-nagyobb eseményeiben az Isten ujját, akkor beteljesedik az Ige: „Akik szorgalmasan keresnek, megtalálnak!” Annyira értékes és különleges teremtmény vagy, hogy minden gondolatodra, tettedre, szavadra feszülten figyel a menny, és hatalmas öröm lehet, amikor azt látják, hogy hű maradtál, hogy megint dicsőítetted az Istent egy-egy teljesen hétköznapi döntéseddel (pl.: hogy ne szólj vissza, amikor szerinted igazságtalanul bántanak; vagy te vedd fel az előtted szemben menő, eldobott szemetét, és dobd ki; vagy tudj szeretettel elengedni valakit, aki már nem akar a barátod lenni). Ha szabad akarsz lenni, ha nem akarod, hogy az igazi öröm csak rövid ideig tartó állapot legyen, és tudj örülni annak, aki Isten és akiben te lehetsz Általa, ha szeretnél tisztán látni, és szenvedések között is ragyogni (vagyis tényleg kimondani, hogy bízol Istenben, és szereted Őt akkor, amikor nem érzed a szeretetét és jelenlétét – akkor keresd az Istent, és kérd Őt, hogy kezdje el benned is a gyökérkezelést. Néhol lehet, hogy fájdalmas lesz, de megéri: jobban, mint bármi más! Semmi nem tud győzni a hazugság (és fejedelme) felett, csak az, ha leleplezik. Krisztussal TE győztes vagy/lehetsz! Állj bele Krisztus világosságába (nézz bele őszintén az Ige tükrébe), és engedd, hogy megtisztítson a vér, amely érted is hullt, és emlékeztessenek az Úr Jézus sebei – ne pedig a sajátjaid – arra, mennyi sokat érsz Neki! Szólj, ha segíthetek!
Magyar Kata
