Isten halott… vagy nem?

Gondolatok a God‘s Not Dead (Isten nem halott, 2014) c. amerikai film alapján
Vigyázat, spoilerveszély!

Többen is lelkesen ajánlották nekem a filmet: „Húú, Menyus, ezt nézd meg!”  Őszinte leszek veletek: nagyon óvatosan bánok a keresztyén filmekkel, és ritkán nézek meg ilyesmit, mert a legtöbb keresztyén hangvételű filmben csalódtam – kis költségvetésű, gyakran minőségtelen filmek ezek, olyan erős, szinte elvakult „keresztyén propagandával”, amivel néha egyet se tudok érteni. A God‘s Not Dead (Isten nem halott) című filmet 2014 áprilisában mutatták be, és azóta húszszoros (!) hasznot hozott a filmkészítőknek, ugyanis mind keresztyén, mind nem keresztyén körökben meglepetésszerűen jól fogadta a közönség. Kíváncsi voltam, hogy miért.

A film főszerepében Kevin Sorbo. Mellette feltűnik még Dean Cain is. Első benyomás: Superman és Herkules együtt egy filmben, amiben Isten létezését próbálják bizonyítani?! Ettől csak az volt még inkább megmosolyogtató, amikor Kevin Sorbo – azaz Radisson professzor – letűnt korok tündérmeséit és legendáit emlegeti egy pillanatra. Itt és most, Zeusz fia, akarom mondani Radisson professzor filozófiát oktat egy egyetemen, ahol minden diákjától elvárja egy egyszerű sima nyilatkozat aláírását. A nyilatkozaton egy mondat áll: „Isten halott.” Pont. Fiam, ha át akarsz evickélni az első egyetemi szemesztereden, akkor aláírod. És ekkor jön a hithű keresztyén Josh Wheaton, aki nem írja alá. Nem és nem. A jófej professzor viszonylag nyitott marad, és nem buktatja meg azonnal a kis gólyát, hanem esélyt ad annak bizonyítására, hogy Isten márpedig nem halott. Josh kap erre három előadásnyi időt. Az esküdtszék a terem hallgatósága lesz. Kezdődhet a vita.

Mindenképp ajánlom a filmet azoknak, akik szeretnek filozófiai vitákba bonyolódni Istennel kapcsolatban. Ehhez jó idézeteket, gondolatokat ad a film. De engem nem ez fogott meg. A film sok szálon fut – van itt rákban szenvedő nő, lelkész, igazán gyermeki hittel bíró misszionárius, más vallású fiatalok, a közös jövőt tervező és enyhén egoista barátnő, materiális beállítottságú üzletember és sorolhatnánk. Figyelve a szereplőket a filmben, újra arra a következtetésre jutottam, hogy ami igazán megkülönböztet keresztyént és nem keresztyént egymástól (a nyilvánvalón kívül), az a remény. A magára maradt rákos nő összetörve zokog. Tehetetlen, mert meg fog halni. Átérezhető a mély fájdalom, amit érez, és a magány, amiben szenved. Volt egy szép élete, ő maga gyönyörű, felépített karriere van, volt egy kielégítő párkapcsolata – és most meg fog halni. Bevallom, én is sírtam vele, és úgy mondtam volna neki, hogy „Figyelj, a halál után is van ám élet… Az nem úgy van, hogy itt véget ér minden és nincs tovább!” De rájöttem, hogy ő ebben nem hisz. Nincs reménysége. Nincs miben vagy kiben reménykedniük azoknak, akik elvesztették egy szerettüket, elveszítették a házukat egy földrengésben, vagy akit folyamatosan bántalmaznak és nincs, aki segítsen. Ha Isten halott, akkor nincs remény. Sőt, ha Isten halott, akkor az egész emberi életnek semmi értelme nincs. Honnan merít erőt, reménységet, boldogságot az, aki számára Isten halott?

„Néha a Gonosz megengedi, hogy gondtalan életet élj, hogy ne kelljen Istenhez fordulnod. A bűn egy feldíszített börtöncella: az ajtó zárva van, de olyan jól érzed magad odabent, hogy ki sem akarsz jönni. Aztán egyszer csak itt a vég, nincs tovább.” Tesó, te hol találsz reményt?

Menyus