Archívum

június 2014

Browsing

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, nem volt velük, amikor megjelent.  A többi tanítvány így szólt hozzá: Láttuk az Urat. Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a…

Valahol messze, az Óperenciás tengeren is túl, élt egyszer egy király. A palotája a főváros szívében állt egy domb tetején. Az uralkodó minden reggel kiment az erkélyére, és körülnézett a városban. Bizony, volt is mit néznie: csodaszép látvány volt a sok-sok hófehér házikó, amely ölelő karként vette körül…

Emlékszem azokra a hittanórákra, amelyeken Dániel könyvével foglalkoztunk. Nos, – a mai eszemmel visszagondolva – kissé elfutott a drága hittantanárnőmmel a szekér, amikor elkezdtük közösen kibogozni, elemezni a könyvben szereplő azon szövegeket, amelyek az utolsó időkbe nyújtanak betekintést. Számítgattunk: előbb fel kell épüljön a jeruzsálemi templom, de hisz…

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” Zsoltárok 90,12 Hosszú utat és erőfeszítések sorozatait sugallja ez az igevers. Olykor talán te is úgy érzed, hogy megcsappant az energiád, s a drága idő is kifolyni látszik kezeid közül. Egyik nap a másik után jön, majd elmúlik, s neked harcolnod…

Szeretni magam? Nálam elég magas a léc, ha saját magamról van szó. Főképp, amikor olyan nehezen jutok lélegzethez a mindennapok harcaiban. Ez másoknak biztosan jobban megy! De a testvéreim is szenvednek. Ki-ki a maga búja, bánata, fájdalma miatt, és mindenki számára a sajátja a legkeservesebb. Megválaszolatlan kérdések vannak…

Épp az egyik vizsgámra készültem, amikor a következőt olvastam: „Az istentisztelet nem zárja ki, hanem befogadja, regenerálja az ember művészi képességét. Ez akkor történik, ha a művészi képességet … áldozatul szánjuk, mint a mi okos tiszteletünket (Róm.12,1). Ez nem jelenti a művészet megbilincselését. Hiszen az ember minden képessége…

elmaradtam ezzel az írással, már tegnap kész kellett volna legyen, de nem lett… hiába raktároztam el a fejemben, jó mélyen, hogy pénteken kész kell legyen, nem lett… az az igazság, hogy eszembe sem jutott. ma egy megbeszélésen ugrott be, s azóta nem tudom kiverni a fejemből, hogy számítanak…

Boldogság… Ha nem is mindenki kutatja, de valahol legbelül mindannyian vágyunk rá. Sokakban azonban csak örökös hiányérzetként él ez a fogalom. Keressük a tökéletes, általunk idealizált „valamit”, azzal a hajszoló tudattal, hogy az majd véget vet szenvedéseinknek, de legalább is enyhíti azokat. Vannak, akik boldogságot földi dolgokban látják;…

Utazok a vonaton Patakról Pest felé, ez nagyjából úgy három óra, ül velem szemben egy idegen srác. Este van, az ablakon kinézni nem lehet, mert kint sötét van, és az üvegben csak magamat látom; nincs elég hely a lábamnak és a könyvet is meguntam; ő meg jó zenét…

A napokban zajlanak a ballagások és a konfirmációs ünnepségek Kárpátalja-szerte. A fiatalok ünneplik, hogy vége az iskolának, a hittannak, és valami egészen új kezdődik. Ott állok ezeken az ünnepségeken, és aggódom ezekért a fiatalokért. Mi lesz velük? Ukrajnában még sohasem volt ilyen bizonytalanság, mint most. Az ország keleti…