Mi, reformátusok tapasztalataim szerint úgy vagyunk a böjttel, mint a nagyapa, aki hazajön az afrikai vadászatról. Az unokája rögtön megrohanja: „Nagypapa, nagypapa! Mit lőttél Afrikában?” Az öreg elmosolyodik, kihúzza magát és felel: „Leginkább oroszlánt, zebrát meg nóplízt”. Az unoka szemei elkerekednek: „Nóplíz?! Az micsoda?” „Hát kisunokám az bokorban lakik, két lábon jár, fekete és ha ráfogod a puskát, csak annyit mond: „No, please! No, please!”
Böjt, református módra? Nóplíz. Szakmai ártalom, hogy most a böjt eredetéről, formáiról, jellegéről írjak: nem fogok, nyugodjatok meg. Arról írok pár sort, én hogy élem meg a böjtöt.
Nekem először is a böjt egy nagyon pozitív üzenettel nyit: létezik olyan, hogy valami elég. Elég lehet mindaz, amim van, nem kell az ösztönömet követve habzsolni az életet el egészen a csömörig és az életundorig. Sőt, talán sok is az, amit én még gyarapítani akarok. Talán kevesebb is elég lenne, mint amennyit kapzsiságból védek nap mint nap. Kevesebb étel, kevesebb önérzet, szarkazmus, kevesebb uralkodni vágyás.
Másodszor a böjt nekem arról szól, hogy nem kell elégedettnek lennem azzal sem, ami elég, mert a gondolatok és szükségletek szűkítése egy hiányt fed fel, amit mi mindennel pótolni igyekszünk. Életünk nyílt sebe ez a hiány, megoldatlan kérdésünk, örök elégedetlenség. A humor nyelvén: kevesek vagyunk, mint sünben a dauer. A keresztyénség nyelvén: az ember élete folyamatos és fokozatos istenkeresés.
Azt mondják, az istenkeresés, a vallásos ösztön kiélése kikerült az egyházak hatalma alól. Azonban ha a helyén van, szerintem az egyház a legnagyobb istenkereső. Ugyanis a liturgia kiüresedik, az ima unalommá válik és a prédikáció közhelygyűjteménnyé, ha nincs mögötte az istenkeresés nyugtalansága. Az, hogy érzi a hallgató és beszélő is, hogy milyen keveset tudnak mondani Istenről, mennyire rá vannak utalva, hogy szüntelenül keressék Őt és a szavakat, amikkel továbbadhatják hitük kommunikálható töredékét. Ez a végtelenre nyitott keresés az, ami ránk talál a böjtben, mikor megsejtjük: valami még hiányzik az életünkből, amit nem tudunk megfogni, leképezni, beszélni róla. Csak keresni tudjuk, és ha úgy intézi, akkor együtt örülni egymásnak Istennel.
Nem fejezem be itt a gondolkodást, csak abbahagyom. Minél több a szó, annál kevesebb a keresés. Kíváncsi lennék, ti hogyan élitek meg a böjtöt: szóljatok hozzá a cikkhez, ha szeretnétek.
Én böjt idején ezzel az imádsággal keresem Istent. Tartsatok velem Ti is.
Várlak, Uram, de aggódom is, mert nem ismerlek és sokat csalódtam már. Várlak, Uram, mert magányos vagyok, de félek is, nehogy még messzebb kerüljek az emberektől. Várlak, Uram, mert hiányzik az ünnep az életemből.
Uram, várlak, de rettegve gondolok arra, hogy elmúlik az ünnep. Várlak, Uram, mert rám nehezedtek bűneim, de félek, hogy tisztaságod mellett még nagyobb lesz a bűntudatom. Várlak Uram, mert fáradt vagyok, de félek is, hogy még több szolgálattal bízol meg. Várlak Uram, mert céltalan az életem és nem tudom, te adsz-e igazi célt nekem. Várlak, Uram, mert üres a szívem, de nem tudom, hogy te töltöd-e be igazán. Uram, mégis téged várlak!
Te adj nyugtalan szívemnek békességet. Légy testvérem, s akkor sok testvérem lesz. Te adj ünnepet, amely nem múlik el. Jöjj tisztaságoddal és tisztítsd meg szívemet. Adj szolgálatra kész szívet, hogy mindenkiben téged lássalak! Add az örök célt szívembe, hogy a földi célokat is neked köszönjem meg. Találj rám, te töltsd be a szívemet, s akkor boldog leszek.
Jöjj, Uram, várlak!
Laskoti Zoltán
4 hozzászólás
Ez a „van olyan, hogy valamiből elég” gondolat nekem is tetszik, én nem biztos, hogy így néztem eddig a böjtre, de talán kipróbálom, hogy én is átváltok „minimálprogramra”, mindenből kevesebbet, mint eddig, és az így felszabadult kapacitást talán hasznosabban meg tudom tölteni a böjt után is.
Egyébként nálam a böjt általában valamelyik rossz szokásom feladására irányul, most például az időm pazarlása van soron.
Bár nem nagyon szokásom Buddhát idézgetni, de neki tulajdonítják azt a gondolatot, miszerint az ember legnagyobb tévedése az, hogy van ideje. Ha találsz receptet, hogy elhagyd az időpazarlást, akkor szólj és tanulok tőled 😀 Köszönöm az ötletet! 🙂
Az „istenkereséses” gondolattal teljesen egyetértek. Bár a „nóplízes” story ismerős volt, de nehezen esett le a tantusz, hogy hogyan jön a REFORMÁTUS böjthöz.
Lehet, kicsit erőltetett a kapcsolás, de a képet kiemelve a viccből azt szerettem volna közölni, hogy reformátusként sokszor gondolkodás nélkül nemet mondunk a böjt gondolatára vagy nehezen tudjuk elhelyezni a kegyességünkben. Ön mit gondol a református böjtről?